Rájöhettek az autizmus korai felismerésére

2017. február 16., csütörtök




Köze van az agyfelvételekhez.

Egy nemrégiben napvilágot látott amerikai tanulmány megállapításai szerint az agyról készült felvételek már jóval az autizmus tüneteinek megjelenése előtt utalnak a rendellenességre.

Vagyis sokkal nagyobb pontossággal ki lehet majd szűrni a jövőben az autizmust, mint az eddigi technológiák segítségével.

A jelenlegi modern technológiák csak azt teszik lehetővé, hogy legkorábban 2 éves korban diagnosztizálják a betegséget. A két éves kor az a kor ugyanis, amikor egyértelművé válnak a tünetek.

Azonban egy friss tanulmány, melyet a Nature-ben is közöltek, rámutatott arra, hogy már egy évesen is látszanak egyes agyi felvételeken olyan tünetek, melyek erősen utalhatna a betegségre.

Az eredmények alapján elképzelhető korai tesztek és kezelések kidolgozása, ami azért lehet fontos, mert az agy ebben a korban még igen fogékony.

A világon jelenleg a statisztikák és a különféle vizsgálatok szerint minden századik ember lesz autista, de ez az arány egyre aggasztóbbá válik.

Ma sem tudjuk pontosan, hogy miért, de folyamatosan nő az autisták aránya.

Ez főleg a társas kapcsolatok nehézségében nyilvánul meg, és abban, hogy az autisták meglehetősen zavartan képesek viselkedni.

A jelenlegi kutatásban 148 gyereket vettek elemzés alá, és vizsgáltak meg alaposan. Volt köztük több olyan, akiknél igen nagy volt az autizmus kockázata, ugyanis volt már autista testvér is a családban.

Első körben fél majd egy és két évesen készítettek agyi felvételeket. Ekkor fedezték fel, hogy az agy beszédért felelős területein már egy éves kor körül lehet látni elváltozásokat, amik egyértelműen utalnak a később kialakuló autizmusra.

Ez azért óriási előrelépés, mert sokkal korábban lehetünk képesek diagnosztizálni a betegséget.

A kutatók az agyról készült felvételeket mesterséges intelligenciába táplálták, amely 80 százalékos pontossággal jelezte előre, a gyerekek közül kinél alakul ki autizmus.

Ezzel olyan gépeket tudunk létrehozni, melyek szó szerint már "ránézésre" megmondják valakiről, hogy beteg-e.

Az időben való felismerés azért jelentős, mert a korai kezelésekkel jelentősen javíthatóak az autizmus tünetei, és sokkal kezelhetőbbek a gyerekek. 

egészség orvostudomány betegség betegségek egészség megelőzés


Megtekintések száma: 112894





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet