Rejtély: afgán katonák tűnnek el az amerikai kiképzési rendszerben

2016. november 1., kedd




Egyesek szerint nem véletlen, hogy egyre több afgán katona tűnik el a rendszerben, és valójában egy összehangolt csel keretében belülről kényszerítsék térdre Amerikát.

Az elmúlt pár évben rengeteg, közel 2500 afgán katonát képeztek ki Amerikában. Azonban a kiképzések nem voltak teljesen zökkenőmentesek, mert ezalatt a két év alatt 44 katona tűnt el a rendszerben teljesen nyomtalanul.

Természetesen ezek a rejtélyes eltűnések máris különféle vad összeesküvés elméletek táptalajaként szolgáltak.

Sokan már a harmadik világháborút vizionálják az események kapcsán, vagy mások arról beszélnek, hogy Amerikát majd belülről fogja térdre kényszeríteni egy összeverbuvált szélsőségesekből álló árnyhadsereg.

Bár elég merésznek, és szinte teljes képtelenségnek hangzik, sokan hiszek a teóriában.

A kormányzat nem sok mindent árul el az esettel kapcsolatban, ami szintén táptalajként szolgál az összeesküvés elméleteknek.

A politika is belekeveredik ebbe az egészbe, ugyanis most, hogy fény derült az ügyre, valószínűleg az események Donald Trump elnökjelöltségének kedveznek.

Már sokszor vádolta ugyanis azzal a kormányt, hogy nem képes megfelelően átvilágítani a muszlim országokból származó bevándorlókat. Megválasztása esetére jóval szigorúbb ellenőrzéseket jelentett be, a kérdés azonban még nyitott.

A mostani titokzatos eltűnések nem hasonlítanak semmire. Ugyanis olyan méretekben következtek be, ami aggasztó, és egyre többen gyanakodnak arra, hogy esetleg szervezett eseménysorról van szó.

Ha csak a friss adatokat nézzük, akkor is elmondható, hogy szeptember óta nyolc afgán katonának veszett nyoma. Ezek a katonák engedély nélkül hagyták el a támaszpontokat, és azóta sem akadtak nyomukra.

Arról nincs információ, hogy az FBI és a CIA is vizsgálódik-e az eltűnt katonák ügyében.

Jelenleg ugyan nincs bizonyíték rá, hogy ezek a katonák bűncselekmények elkövetésére készülnének, de egyes teóriák szerint nem elképzelhetetlen, hogy modern terrorakció keretében így próbálnák belülről térdre kényszeríteni Amerikát egy titkos árnyhadsereg toborzásával.

Bár komoly károkat nem tudnának okozni, de a térdre kényszerítés egy jelképes merénylet lenne a Fehér Ház, vagy az újonnan megválasztott amerikai elnök ellen.

Mások úgy gondolják, hogy talán a kapitólium épületét fogják majd felrobbantani, és mészárlásba kezdeni a környékén.

Ezek mind csak puszta feltételezések, és vad konteósok eszmefuttatásai, de a jelen helyzetben, míg semmit nem tudunk, és a kormány is sötétben tapogatózik az ügyben, bármi lehetséges.

rejtély rejtélyek összeesküvés politika


Megtekintések száma: 163263





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet