Rejtély, mi is látható egy utasszállító ablakából megörökített felvételen

2017. március 7., kedd




Felhőlények? Egy eddig ismeretlen légköri anomália? Optikai illúzió? Senki sem tudja.

Emlékszünk még arra, amikor egy ilyen bizarr alakzatot fotóztak le a felhők felett, mely leginkább egy gigantikus robotra emlékeztetett.

A 2016 januárjában elkészített képen senki sem tudta megmondani, pontosan mi látható. pedig valami ott volt, és szemmel láthatóan árnyékot is vetett a felhőkre.

Egyszerűen nem találtak rá ésszerű magyarázatot, pedig szakértők is megfigyelték a képet. Így végül ott maradt abba a dolog, hogy nem tudják megállapítani, pontosan mi lehetett.

Talán valamiféle optikai illúzió, vagy egy olyan légkör felső rétegeiben előforduló jelenség, amiről eddig nem tudtunk semmit, és nem sikerült még megfigyelni.

A felvételt annak idején ugyanis 9000 méteres magasságban fotózták le, ebben a magasságban már máskor is számoltak be furcsa fényjelenségekről éjszakai repülések során, és szokatlan alakzatokról a felhők között.

Egyetlen dolog biztos: nem képhamisításról van szó, mivel a jelenséget annak idején rengetegen látták, akik az utasszállító ablakainál ültek, de még a pilóták is.

2017 elején nemrég újabb jelenséget sikerült észlelni. Ebben az esetben azonban nem egy, hanem több figuraszerű alakzat tűnt fel a felhők tetején.

Ezek az alakzatok szintén árnyékot vetettek, tehát feltehetően masszív testekről van szó.

Csak találgatások vannak. A tudósok szerint nem túlvilági, vagy földönkívüli jelenéssel van dolgunk. Ennek ellenére senki sem tudja megmondani, mik lehetnek, hogyan keletkeztek.

Ha szerinted is van ott valami, OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek megmagyarázhatatlan


Megtekintések száma: 67315





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet