Rejtélyes féregjáratok nyílnak az égen?

2017. április 13., csütörtök




A világ számos pontján észlelték már őket az elmúlt években, e magyarázat nincs a létezésükre.

A kétezres évektől kezdve figyeltek meg az égen olyan anomáliákat, melyek arra engednek következtetni, hogy léteznek olyan dolgok a légkörben, amiket még nem ismer az emberi tudomány.

Az is kérdéses, hogy egyáltalán hogyan létezhetnek, és nem-e mondanak ellent az általános fizikának.

Egyesek a HAARP művének gondolják őket, mások szerint egy eddig fel nem fedezett ionoszféra folyamat lehet. Valójában senki sem tudja, hogy mi az igazság a féregjáratokra hasonlító anomáliákkal, fényekkel kapcsolatban.

Egyes elméletek szerint az egész a HAARP rendszerre eredeztethető vissza. Az antennarendszer egy olyan ionoszféra kísérletet folytat már évtizedek óta, mely során a légkörben keringő részecskék anyagi összetételére, és azok viselkedésére próbálnak hatni.

Ha ez igaz, akkor talán az ionoszférában a téridő szövetének egyfajta bomlása következik be időlegesen, melynek következében féregjáratok nyílnak.

Ezekről egyesek úgy vélik, hogy dimenziókapuk vagy féregjáratok, melyeken át űrhajók közlekednek, mások szerint interkontinentális rakéták, melyek rejtélyes módon lelassulnak, és gyakorlatilag eltűnnek.+

Rengeteg a találgatás, de a hozzáértők vagy nem szólalnak meg az ügyben, vagy pedig lehetetlen állításokkal állnak elő, melyeket azonnal meg lehet cáfolni egy kis utána járással.

Adódik a kérdés tehát továbbra is: mik lehetnek ezek?

Időkapuk? Féregjáratok? A HAARP tényleg rájött arra, hogyan lehet a téridő szövetét megbontani?

Vagy elképzelhető, hogy egy eddig nem ismert légköri jelenség áll a titok mögött?

Te mit gondolsz?

OSZD MEG másokkal is!

megmagyarázhatatlan összeesküvés


Megtekintések száma: 14640





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet