Rejtélyes rádiójeleket észleltek a galaxisunkon túlról: idegen kapcsolatfelvétel?

2021. június 13., vasárnap




Ismétlődő titokzatos rádiókitöréseket észleltek a Tejútrendszeren kívülről, írja a Nature magazin legújabb száma.

[dropcap]A[/dropcap] gyors rádiókitörés (Fast Radio Burst, FRB) néven ismert jelenségekről már 2007 óta tudnak a csillagászok. Ezek olyan rövid jelek, amelyek csupán néhány ezredmásodpercig tartanak, és távoli galaxisokból származhatnak.

Eredetük a tudomány jelenlegi állása szerint ismeretlen.

Mostanáig az FRB-ket egyszeri jelenségnek gondolták, vagyis egy kitörés után nem sikerült újabb szignált észlelni ugyanabból a pontból.

uzenet-egy-masik-civilizaciotol

Ebből arra következtettek a tudósok, hogy a jelek olyan kataklizmák során bocsátódnak ki, amik elpusztítják a forrást, ezért nem történnek meg újra a kitörések.

Ezúttal azonban volt ismétlődés, több jel érkezett egy titokzatos forrástól, amely a Tejútrendszeren kívül található.

A tanulmányban szereplő forrás FRB 121102 néven ismert és 2012-ben észleltek először innen érkező rádiókitörést.

2015-ben egy nemzetközi kutatócsoport az Arecibo Obszervatóriummal (a világ második legnagyobb rádiótávcsövével) az égboltnak ugyanazt a területét vizsgálta, ahonnan a 2012-es jel érkezett.

Meglepetésre 10 további kitörést sikerült beazonosítani, ami alaposan meglepte a szakértőket.

Mivel a kozmikus katasztrófák egyszeri események, nem produkálnak ismétlődő szignálokat, így a kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a forrás egy nagyon erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillag, úgynevezett magnetár lehet. A neutroncsillagok egyébként nagy mennyiségű szabad neutront tartalmazó maradványcsillagok.

Ez az elmélet bár valószínű, nem magyarázza meg minden aspektusát a történetnek, valamint nem zárja ki a hír kapcsán fölvetett teóriát, miszerint a titokzatos rádiójeleket egy másik civilizáció sugározza az űrbe.

Az FRB-k kutatásánál egyébként a legnagyobb problémát az jelenti, hogy izolált és ritka jelenségek. Éppen ez az aspektus az, ami arra utalhat, hogy talán a jelek mesterséges forrásból származhatnak.

szignal

Kibocsátási régiójuk a becslések alapján csupán néhány száz kilométer átmérőjű és úgy gondolják, a jelek másik galaxisból származnak.

"Ezek a rádiókitörések nemcsak, hogy ismétlődnek, de a fényességük és színképük ugyancsak különbözik a többi FRB-től” – jegyzi meg a tanulmány vezető szerzője, Laura Spitler a kiadott sajtóközleményben.

A jelenség tehát zavarba ejtette a tudósokat és űrkutatókat, akik azt tartják a legfontosabb célnak, hogy megtalálják a rádiójelek forrását.

Megtalálni a forrást

„Amint sikerült beazonosítani az ismétlődő jelek forrásának pozícióját az égbolton, rá tudjuk irányítani optikai és röntgenteleszkópjainkat, és meg tudjuk mondani, hogy van-e ott valami, vagy sem” – mondta Jason Hessels, rádiócsillagászattal foglalkozó szakember.

„A forrás csillagvárosának megtalálása alapvető fontosságú a kitöréseket okozó objektum tulajdonságainak megismerésében” – tette hozzá a professzor.

rejtély rejtélyek


Megtekintések száma: 19241





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet