Rendkívüli bejelentés: szuperföldre bukkantak a szomszédban: a tudósok szerint élet is lehet rajta!

2018. november 17., szombat




Fagyos szuperföldet fedezett fel a Földtől csupán hat fényévnyi távolságra egy nemzetközi csillagászcsoport.

Az újonnan felfedezett objektum tömege a Földének háromszorosa, központi csillagát, a Barnard-csillag nevet viselő vörös törpét 233 nap alatt kerüli meg - közölte az Európai Déli Obszervatórium (ESO).

Ez a viszonylag hűvös csillag Naprendszerünk egyik legközelebbi szomszédja.

Annak esélye, hogy itt élet jeleit találják, a szakértők szerint nagyon csekély. Bár a Barnard's Star b nevű objektum jóval közelebb kering csillaga körül, mint a Föld a Nap körül, ennek ellenére mínusz 170 Celsius-fok uralkodik rajta az ESO szerint.

A törpecsillag a Nap által a Földnek adott energia csak két százalékát adja át a bolygójának.

Az Alpha Centauri hármas csillagrendszere után az E.E. Barnard amerikai csillagászról elnevezett csillag a Nap legközelebbi szomszédja.

A csillag körüli bolygó utáni keresések eddig eredménytelenek maradtak. A keresést megnehezítette az a tény, hogy a törpecsillag viszonylag gyorsan mozog. A mostani áttörést nagy precizitással dolgozó mérőműszerek adatainak kombinációja tette lehetővé.

"Alapos elemzések után 99 százalékos bizonyossággal mondhatjuk, hogy a bolygó ott van" - mondta Ignasi Ribas, a kutatás vezetője.

További megfigyeléseket fognak végezni annak kizárására, hogy a csillag fényének természetes váltakozása miatt tűnt csak úgy, hogy ott a bolygó.

A kutatók az úgynevezett radiálissebesség-módszer segítségével bizonyították a bolygó létét: egy bolygó gravitációs ereje vonzza a csillagot, mely körül kering, a csillag pedig ennek hatására kissé imbolyog. Ha a csillag a Földről nézve elmozdul, a Doppler-effektus hatására a fényspektrum egy kissé a hosszabb hullámú vörös fény felé tolódik el. Ha közelebb jön, a spektrum inkább a rövidebb hullámú kék fény irányába tolódik.

A Ribas vezette kutatásban részt vettek a londoni Queen Mary Egyetem tudósai, a Berni Egyetem csillagászai és a Genfi Egyetem csillagászati obszervatóriumának tudósai.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 17843





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet