​Rendkívüli bejelentést tett a WHO az omikron variánsról

2021. december 19., vasárnap




Ez nagyon aggasztó, szerte foszlat minden reményt és mindent megváltoztat…

Eddig 89 országban azonosították a koronavírus omikron nevű variánsát, továbbra is kérdés, mekkora veszélyt jelent az új mutáns

– közölte szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete szerint az omikron okozta fertőzések száma háromnaponta másfélszeresére nő azokban az országokban, ahol jelen van a variáns, amely a WHO szerint jelentősen gyorsabban terjed a delta változatnál.

Az adott országokban várhatóan rövidesen a delta helyett az omikron lesz a domináns változat.

A WHO szerint továbbra sem világos, hogy az omikron magas terjedési rátája minek tudható be: a természetéből adódóan gyorsabban átadható, könnyebben megkerüli a vakcinák vagy a korábbi fertőzések kiváltotta immunitást, illetve a kettőnek együttesen.

A szervezet megjegyezte, hogy a vírus olyan országokban is gyorsan terjed, ahol magas az átoltottság aránya, illetve a lakosság jelentős hányada meggyógyult a Covid-19-betegségből.

“Továbbra is korlátozott adatok állnak rendelkezésre az omikron klinikai súlyosságát illetően.

További adatokra van szükség, hogy megismerjük a súlyossági jellemzőit és azt, hogyan befolyásolja a súlyosságot az oltás, illetve a korábbi védettség”

– közölte a WHO sajtótájékoztatóján.

“Az Egyesült Királyságban és a Dél-afrikai Köztársaságban nő a kórházban ápoltak száma, és tekintettel a fertőzöttek számának gyors növekedésére, az egészségügyi rendszereket gyorsan túlterhelhetik”

– figyelmeztetett a WHO.


Megtekintések száma: 10989





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet