Rendkívüli: Észak-Korea hajlandó lemondani a teljes atomprogramjáról?

2018. március 10., szombat




Fordulat következhetett be az egyik legnagyobb atomfenyegetést jelentő diktatúrával szemben?

Az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.

Ez pedig komoly fordulatot jelent Észak-Korea és az USA ügyében.

Az sem utolsó szempont, hogy ezzel egy brutális és nagy háború kerülhető el, ugyanis ha nem ugrik egymásnak a két atomhatalom, akkor nem következik be az a nukleáris holokauszt, amitől sokan tartottak eddig.

”Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit” – fogalmazott egy dél-koreai politikus.

Dél-Korea küldöttei ugyanis egy találkozón vettek részt az észak-koreai diktátorral.

Csung Jui-jong rövid nyilatkozatából kitűnik, hogy van remémny arra, hogy Kim Zdsongun beadja a derekát, és lemondjon a teljes atomfegyverkezésről.

Hogy ez pontosna mit takarna, azt azonban egyelőre csak találgatni lehet.

Egyesek szerint bár lemond a fegyverkezésről, ez csak annyit fog tenni, hogy többa tomfegyvert nem fejlesztenek,a jelenlegieket megtartják. És ezt azért teszik, mert ez az egész csak egy startégiai lépés, mievl nem tujják tovább fejleszteni a robbanófejeket.

Azért gondolják sokan ezt, mert vannak olyan elméletek is, melyek szerint Észak-Korea atomfenyegetése valójában mindig is csak egy olyan hamis kártya volt, melyet azért tartottak föl, mert aggódtak, hogy Amerika nem nézi jó szemmel azt a diktatúrát ami ott folyik, és majd elterjeszti a demokráciáját ott is, mint Irakban vagy Afganisztánban.

Ha pedig így van, akkor valamiféle taktikai húzásról lehet szó, ugyanis semmi értelme nem lenne annak, hogy Észak-Korea kiszolgáltassa azt az egyetlen aduászt, ami a kezében van az USA-val szemben.

Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek. A csúcstalálkozóig Phenjan – írta az amerikai elnök – nem hajt végre rakétakísérletet. 

OSZD MEG másokkal is!

politika észak-korea atomháború kim dzsongun


Megtekintések száma: 50219





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet