Rendkívüli: megtalálták az emberiség böcsőjét: innen ered a Homo sapiens

2019. október 30., szerda




Egy klímaváltozás kényszerítette rá a modern embert a migrációra, így terjedhetett el fajunk az egész bolygón, áll a Nature című szaklapban megjelent friss kutatásban.

A tanulmány szerzői szerint a mai Botswana területén egy hatalmas tó környékén, nagyjából 70 ezer évig egy oázis lehetett a modern ember otthona az egyébként már akkor is kiszáradt Afrikában 

- írja a kutatás alapján a The Guardian.

"Jó ideje tudjuk, hogy a modern ember 200 ezer éve Afrikában bukkant fel először, de egészen eddig nem tudtuk, hogy ezen belül pontosan hol" - mondta Vanessa Hayes, a tanulmány vezető szerzője.

Az ausztrál Garvan Orvosi Kutatóintézet genetikusa és a nemzetközi kutatócsoport többek között 1217 DNS-mintát vizsgált meg

A minták ma élő afrikai emberektől származnak, köztük olyan, a csettintőhangokból felépülő koiszan nyelvcsaládot beszélő bennszülöttektől, mint például a busmanok.

Hayes és csapata a mintákban kizárólag a mitokondriális DNS-t (mtDNS) vizsgálta. 

Az mtDNS átörökítése anyai ágon történik, így a genetikusok szerint ezt visszafejtve eljuthatunk az összes ma élő ember közös ősanyához, akit Mitokondriális Évának neveznek.

A kutatócsoport nemcsak genetikai, hanem geológiai és régészeti adatokat is elemeztek. Ezek alapján jutottak arra, hogy az ősi otthon a Namíbia, Botswana és Zimbabwe által határolt területen lehetett, egy mára már kiszáradt, kétszer akkora tó környezetében, mint amekkora Új-Zéland.

A kutatás vezetője szerint az ősi törzs mintegy 130 ezer évvel ezelőtt, egy klímaváltozás miatt bomlott fel. Az emberek egyik csoportja innen északkeletre költözött, belőlük gazdálkodók váltak. 

A második hullám 20 ezer év múlva délnyugat felé indult el, ők tengerparti takarmányozók lettek.

Több tudós megkérdőjelezi azonban Hayesék eredményeit.

A szkeptikusok szerint a mintavétel nem volt elég kiterjedt, így nem lehet az egész emberiségre, azon belül is az afrikai kontinensre vonatkozó általános érvényű következtetéseket levonni.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány ősvilág


Megtekintések száma: 11896





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet