Sandy: a rejtélyes szellemsziget legendája

2016. november 29., kedd




A fellelhetetlen dél-csendes-óceáni sziget rejtélye már évszázadok óta lázban tartja a hajósokat, és a sziget után kutató kalandorokat. Mi az igazság a Sandy nevű szellemsziget legendájával kapcsolatban?

A tengerészek a régmúltban számos dolgot láttak a tengeren, és olyan jelenségekkel, lényekkel találkoztak, melyekből aztán különféle tengerészlegendák születtek.

Tengerről érkező legendák

A hírhedt rémséges, hajókat elnyelni képes krakenek legendája is az óceánok „vidékéről” indult ki annak idején. A borzalmas lényt leviathán néven is szokták emlegetni. Még ma sem tiszta, hogy ez egy akkor élt, mára kihalt mélytengeri szörny lehetett, vagy agy óriási polipfajta, mely a is a tengerekben él.

Ugyanennyire nem ellenőrizhetőek azok a kalózlegendák, melyek elrejtett kincsekről, busás aranyérmékről szólnak, noha időnként rátaláltak már olyan régészeti leletekre, melyek kincses térképeket tartalmaztak, és az is előfordult, hogy arannyal megrakott ládákra bukkantak.

Léteznek azonban olyan szellemszigetekről szóló legendák, melyeknek abszolút semmi bizonyítékét nem találta meg még a modern tudomány, mégis számos történelmi feljegyzés, hajónapló említést tesz róluk.

Sandy szellemszigete

Éppen ilyen Sandy, a rejtélyes szellemsziget is, melyről rengeteg korabeli, sok évszázaddal előtti leírás lelhető fel, noha a sziget nyomára egészen a mai napig nem találtak rá.

1876-ben rengeteg hajó látta, többek között az egyik legrészletesebb, és egyben legpontosabb meghatározást egy bálnavadász hajó szolgáltatta.

A Sandy-sziget néven szereplő sziget a Korall-tengeren, félúton Ausztrália és Új-Kaledónia francia tengerentúli terület között látható ezen régi feljegyzések szerint.

Igen ám, de ott ma nincs semmi, csak tenger, és hatalmas hullámok. A referenciának számító The Times Comprehensive Atlas of The World Sable-sziget néven azonosítja.

Fura mód azóta számtalan expedíció indul,t még napjainkban is a sziget felkutatására, de eddig senki sem járt sikerrel. Olyan, mintha a sziget egy szellemsziget lenne, és valójában vagy nem is létezne, vagy csak bizonyos körülmények között válik láthatóvá.

Így gondolta a bálnavadász hajó kapitánya is, aki nagy szirtzátonyokról és néhány homokszigetecskéről tett említést.

Rejtélyes fények a szigeten és a sziget felett

A szigetről, melyet sok hajós látott abban az időszakban, azt beszélték, hogy halottak szellemei lakják, akik a tengeren vesztek oda.

Voltak olyan kapitányok, akik arról számoltak be, hogy a sziget felé hajózva a sziget elérhetetlennek tűnt. Hiába irányozták a hajókat a sziget felé, az nem került egy órás hajózás után sem közelebb hozzájuk.

Mások azt jegyezték fel a hajónaplóba, hogy a sziget felett titokzatos fényeket láttak, és ezek az égen táncoló fények lassan a szigetre szálltak alá.

Már akkoriban is érdekelte a legtöbb hajóst, aki a környéken járt, hogy ki, vagy mi lehet a szigeten. Voltak olyan szóbeszédek, miszerint a szigeten kalózkincseket rejtettek el hősi halált halt, világot végigrabolt kalózok.

A kincs pedig el van átkozva, és csak a holtak találhatják meg, illetve azok, akik közel érzik magukhoz a halált.

Ma sincs nyoma a szigetnek

Hihetetlen módon még ma sincs nyoma a szigetnek, még a különféle nagy felbontású műholdképeken sem sikerült fellelni a Sandy éles sziklaperemekkel tarkított körvonalait.

Egyes geológusok szerint még az sem kizárt, hogy egy azóta elsüllyedt zátonyt észleltek a hajók akkoriban, ámde ennek az elméletnek a hátulütője az, hogy a környéken nem találtak olyan zátonyt, mely akkoriban kint lehetett volna a vízből.

Ráadásul fél évszázaddal később arra hajózó hajók is észlelték a szigetet. Így továbbra is rejtély, hogy valaha meg fogjuk-e találni a rejtélyes szellemszigetet, ahol elkárhozottak, hajótöröttek és kalózok szelleme tanyázik.

paranormál kísértet szellem szellemek rejtély rejtélyek kísértetek történelem kincs kincsek kalózok


Megtekintések száma: 16523





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet