Semmi sem igaz abból, amit a Holdra szállásról mondtak?

2017. április 12., szerda




Itt az eddigi legerősebb, soha nem látott bizonyíték, hogy az egész csak megrendezett volt, legalábbis egy dokumentumfilm szerint.

Nagyon durva dolgokat állít egy nemrég a Youtube videó megosztóra feltöltött videó, mely egy állítólagos dokumentumfilmből való részlet.

Az állítás a következő: a NASA szándékosan meghamisította a Holdra szállást.

Ezt eddig is tudtuk, hiszen ma az Amerikaiak jó része úgy gondolja, hogy az emberiség talán soha nem is járt a Holdon. Az azonban már kevésbé köztudott, hogy ennek rengeteg apró jele volt, de ezek közül is mindenki tudna legalább egyet említeni, mint a szélcsendes, légkörmentes Holdon "lobogó" zászló, vagy a csillagok tejes hiánya a Holdon készített fotókon.

Azonban az előkerült dokumentumfilm azt állítja, hogy a NASA már az Apollo 11 első missziói során is csak hamisított, és hogy valójában egy olyan technológiát fejlesztette ki, mellyel az űrhajó ablakába különféle illúziót tudtak "kivetíteni".

Éppen ilyen trükk volt a távolodó Földbolygó is, melyet a felvételen láthatunk is.

A Holdon való landolás sohasem következett be. A felvételen jól kivehető az Apollo 11 legénysége, és a felvételen még az is elhangzik, hogyan lehet azt a megfelelő illúziót kelteni, amivel be lehet csapni a videó nézőit.

Így lehetett előállítani a tökéletes csalást, aminek később aztán az egész világ bedőlt.

A NASA természetesen azonnal tagadta a vádakat, sőt, még a felvétel létezését is. Noha ez napvilágra került, megint újra bajban lehet az a sztori, amit az űrügynökség állít: jártak a Holdon, és ezek csak alaptalan vádak.

Az összeesküvés elméletek szerint ugyanis a NASA soha nem volt képes azzal a technológiával eljutni a Holdig, amivel akkor rendelkezett.

Sőt, még az űrbe sem voltak hosszú ideig képesek kijutni.

Erre azért volt szükség, mert a hidegháborús űrversenyben a NASA-nak bizonyítania kellett, és Amerikának "meg kellett mutatnia" egyértelmű technológiai fölényét.

Az oroszok ugyanis megijednek, ha látják, hogy hol tart Amerika. Az ember eljuttatása a Holdra tehát egy remek jel és üzenet lett volna az ellenségnek.

Ezért minden áron összehozták a NASA berkein belül, hogy úgy tűnjön, mintha az ember valóban járt volna, méghozzá a történelemben először Amerika nevében.

Aztán a felvételeket megsemmisítették, és titkos archívumokba zárták. Arra azonban nem számíthattak, hogy fennmaradtak pár helyen, és ezek kiszivárogtak.

Mások azonban úgy gondolják, hogy ez az egész videó alaptalan, és az sem kizárt, hogy maga a dokumentum felvétel is csak kreált, azért, hogy a NASA-t hamis vádakkal illesse.

OSZD MEG másokkal is! 

ufó ufók idegen nasa idegenek összeesküvés apollo


Megtekintések száma: 24886





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet