Sikeres emberi teleportációt vitt véghez a hadsereg?

2017. május 1., hétfő




A kísérletet a legnagyobb titokban hajtották végre, önkénteseken.

Tudósok és mérnökök együttes erővel vittek véghez valamit, ami az egész emberiség életét megváltoztathatja.

Az első emberi teleportációt vezényelték ugyanis le sikeresen - állítják.

A Masssachusetts kutató és fejlesztő komplexumban történ a nagy áttörés, mely során 9 önkéntes katonát voltak képesek át teleportálni egy Németországban található kiképző bázisra.

Soha ekkora áttörést még nem értek el a teleportáció terén.

Eddig csak részecskéket sikerült teleportálni, azokat is korlátozottan. A mostani hír viszont már emberek teleportálásáról szól.

A források és különféle dokumentumok szerint a katonai felhasználású teleportációs technológia már közel 15 éve fejlesztés alatt van, és jóval előrébb jár a technológia maga, mint a világ.

A kísérletsorozatban 9 önkéntes katona vett részt, vállalva a kockázatot, mellyel a teleportálás járt. Az egész szigorúan titkos volt, és a világ tudta nélkül zajlott le.

Egy speciális dobozszerű kapszulában teremtették meg a teleportációhoz szükséges körülményeket, ahol sikerrel jártak, ugyanis a folyamat során a 9 önkéntes egyenként dematerializálódott, vagyis megszűnt létezni az adott térponton.

Hónapokkal később pedig váratlanul materializálódtak egy németországi titkos létesítményben.

Sokak szerint ez az egész nem véletlen, és valójában már réges-régen rendelkezésre áll a technológia.

Az eset még 1934-be nyúlik vissza. Több ember is nyilatkozott az ügy kapcsán annak idején, köztük az a mérnök, aki ezeket a speciális klíma kabinokat kezelte, melyekben a teleportációs kísérleteket a hadsereg elvégezte.

A Natick incidensként is elhíresült eseményt azóta sokan úgy emlegetik, mint a napot, amikor az emberiség rájött a teleportálás nyitjára.

A katonák teljes hadifelszerelésben voltak, és több felvétel is készült az eseményről, mely a hadsereg birtokában van még ma is. Ezeken a felvételeken tisztán kivehetőek a szóban forgó titkos kamrák.

Állítólag az teleportált katonák az egészet egyetlen másodpercként élték meg. Azaz míg a világban több hónap telt el, mire újra felbukkantak egy másik helyen az eltűnést követően, addig ők ezt egyetlen pillanatnak élték meg.

Azóta az incidens óta állítólag az amerikai hadsereg több ízben hatékonyan alkalmazta a teleportációt egyes titkos hadműveletek során, és így szerzett hatalmas stratégiai előnyöket magának.

Ezért lehet ennyire hatékony a haderő, és napjainkban is egyes alakulatokat ezen a titkos teleportációs rendszeren keresztül küldenek el a világ tetszőleges pontjaira bevetésekre.

Hogy pontosan mi történt a Natick incidens során, azzal kapcsolatban rengeteg még a kérdés.

Egyesek szerint meg sem történt, mások szerint igen, de a kormány megpróbálta eltusolni az ügyet, és egy egyszerű mesévé silányítani az igazságot.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés titkos katonai projektek titkos katonai kísérletek titkos katonai technológia teleportáció titkos katonai program


Megtekintések száma: 419418





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet