Stephen Hawking szerint emiatt a 3 dolog miatt halhat ki az emberiség ha nem hagyjuk el időben a Földet!

2017. augusztus 25., péntek




Az elméleti fizikus szerint nincs más esélye az emberiségnek, mint elhagyni a bolygót néhány évtizeden belül.

Lehet, hogy már nem sokáig húzza az emberiség, ha minden a jelenlegi ütemben halad. Szükség van ugyanis a túlélésünk érdekében arra, hogy a technológia és a tudomány még inkább révbe érjen.

Arról van szó ugyanis, hogy Stephen Hawking korábban azt nyilatkozta, hogy 2100-ig el kell hagynunk a bolygót, különben ez lesz a bölcsőnk mellett a koporsónk is.

Szerinte ugyanis az emberiség hamarosan egy olyan fordulóponthoz érkezik, mely fordulópont véglegesen el fogja dönteni azt, hogy interplanetáris, túlélő fajjá válunk-e, mely képes felülemelkedni a gyökerein, vagy egy időleges, önmagát elpusztító civilizáció faj leszünk.

Mr. Hawking nemrég a Starmus fesztiválon beszélt arról Norvégiában, hogy pontosan miért is gondolja úgy, hogy mindenképpen lépnünk kell szűk 8 évtizeden belül.

Szerinte ez egy rendkívül összetett kérdés, és nem lehet egyetlen ok-okozati összefüggésre felfűzni mindent. Éppen ezért egyszerre három okot is felsorolt, ami fenyegetheti az emberi civilizációt az évszázadban.

Az egyik egyértelműen a túlnépesedés problémája. Szerinte az emberiség túlságosan gyorsan szaporodik, és ezt sem a bolygó maga, sem pedig az emberi infrastruktúra nem fogja túl sokági tolerálni.

Egyszerűen kinőjük a bolygót, fizikailag és szellemileg egyaránt, de ha nem vigyázunk, akkor technológiailag még nem fogunk készen állni új otthont keresni, így itt ragadhatunk "örökre.

Szerinte a bolygó napjai már nagyon régen meg vannak számlálva. Csak az Isten tudja, hogy mikor csapódik nekünk egy aszteroida, vagy nyeli el a Naprendszert egy feketelyuk, vagy söpör végig a felszínen egy napkitörés. Ezen események esélye egyre inkább növekedni fog a következő évtizedekben.

A harmadik ok némileg kakukktojás. Hawking szerint az emberiség a világ legrejtélyesebb, ugyanakkor a leginkább igazságra szomjas faja.

Mindig is a felfedezések hajtották, és arra született, hogy az ismeretlen után eredjen, és minél többet tudjon meg saját teremtéséről, és az őt körülvevő világról. Így eredendő célja és értelme az emberiség létének ennek a folyamatnak a beteljesítése.

Csak akkor élhetünk azonban túl, ha a technológiai értelemben elérjük az interplanetáris utazáshoz szükséges szintet, mielőtt kinőjük a bolygónkat, és véglegesen feléljük az erőforrásainkat.

Mint elmondta, a professzor maga nem igazán optimista ez ügyben, látva napjaink folyamatait, de őszintén reméli, hogy az emberiség fel fog nőni jövőbeli önmagához, és sikeres fajként nem csak saját magán lép túl, de a kozmosz végtelen határain is...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia űrkutatás stephen hawking az emberiség jövője


Megtekintések száma: 118430





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet