Szellemalakot fotóztak a folyosón Spanyolországban

2017. február 19., vasárnap




A városka, ahol történt, ördögűzővel szeretné kiűzni az épületből a titokzatos kísértetet.

A spanyolországi Vegas del Genilben történt a hátborzongató eset, a városi tanácskozáson. A városházán tartott megbeszélés után az egyik dolgozó a folyosón sétálva pillantott meg valamit.

Elővette a telefontját, és fotót készített, azonban ami ezután visszaköszönt a mobilja képernyőjéről, annyira megrémítette, hogy kiszaladt az épületből.

A többi dolgozónak, és a városi tanácsnak is megmutatták a képet, amin egy fehéres szellemalak áll a folyosón. A kísérteties alak láthatóan egy gyermek lehet.

A helyiek és a tanács annyira megijedt az esettől, hogy ördögűző papot hívtak, hogy szabadítsa meg a gonosztól az épületet.

Az eset még Február elején történt, de csak nemrég hozták nyilvánosságra a részleteket. Több dolgozó is beszámolt arról, hogy az épületben gyakran tapasztaltak már korábban is furcsa dolgokat.

Sokszor érezték például azt, hogy túlzottan hideg van, még nyáron is előfordult, hogy fáztak, és kabátot kellett felvenniük.

Máskor különös csoszogó hangokat lehetett hallana a félhomályba borult folyosókon, de mikor kinéztek a szobákból, sohasem láttak senkit.

Egyszer éppen egy különös hangot hallott a folyosó egyik szegletéből az egyik dolgozó, majd kiment, és valamit megpillantott maga előtt.

Nem tudta kivenni mi lehet az, és árnyéknak gondolta, ezért készített róla egy képet.

Amikor azonban bevillant a kép a telefonja kijelzőjén, szinte sokkot kapott.

Egy kislány kísérteties alakja rajzolódott ki előtte. Azóta több dolgozó is beszélt a furcsa tapasztalásokról, és szinte mindenki alátámasztotta azt, hogy megmagyarázhatatlan dolgok ütötték fel a fejüket már egy jó ideje az épületben.

A helyeik és az ott dolgozók annyira félnek, hogy ördögűző papot hívtak, hogy megszentelje a házat, és kiűzze belőle a gonoszt. 

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek


Megtekintések száma: 26065





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet