Szellemlányt videóztak le egy autópályán?

2016. november 20., vasárnap




Egy rejtélyes árnyalakot filmeztek le riadt autósok, amint egy éppen gyorsító autó hátulján ül. A jelenségnek rengetegen a szemtanúi voltak. Sokan úgy gondolják, hogy a nő nem élő volt, hanem egy halott lány szelemét kaphatták lencsevégre.

A felvételt Bangkokban, annak is a Huai Khwang nevezetű tartományában rögzítette egy bizonyos Powarit Katkul.

A férfi az autópályán haladt, amikor arra lett figyelmes, hogy a mellette a másik sávban haladó piros autó hátuljánál valami sötét árnyalak ül.

Először nem tudta mi az, mert sötét volt, és nem lehetett kivenni, hogy pontosan mi lehet, bár az már jól látszódott, hogy egy emberi alakról volt szó. Amikor közelebb ért az egyébként gyorsan haladó járműhöz, akkor teljesen ledöbbent.

Az autó hátulján ugyanis egy csíkos pólós lány ült, akinek nem lehetett látni az arcát. hófehér volt a bőre, mintha már nem is élne. Az egész egy szellemszerű, bizarr alaknak tűnt.

A thaiföldi kultúra mélyen tiszteli és féli a szellemeket. Nem véletlen, hogy a videót feltöltő férfi felvételét azóta több ezer helyi nézte meg, és már az egész világon elterjedt.

Többen jelentkeztek azóta a videó kapcsán, hogy ők is ott voltak a helyszínen, és látták a titokzatos női alakot, de nem tudták egyértelműen megmondani, hogy élőnek látszott-e, vagy inkább szellemszerűnek.

Sokan azt mondják, hogy egy elhunyt lány szelleme látható a videón, mert teljesen abszurd, hogy valaki kiült volna egy autó hátuljára éjszaka, ráadásul ekkora sebességnél.

Többen pedig már azt ecsetelték a videóhoz kapcsolódóan, hogy a lány nagyon hasonlít egy az autópályán pár évvel ezelőtt elhunyt ismerősükre, aki hasonló ruhát viselt halálának napján.

A rendőrség első körben megpróbálta kézre keríteni a videón szereplő hölgyet, de sokat mondóan nem került elő, így nem tudják, ki lehet, sem azt, hogy élt-e egyáltalán, vagy valami olyat látott rengeteg autós, ami bizonyítja a túlvilág létezését.

A felvétel egyik pillanatában olyan, mintha mutatna valamit a kísérteties alak, de nem tudni, hogy mit. Talán azt, hogy ott, azon az útszakaszon vesztette életét. Vagy talán azt, hogy az autóból filmezik.

Talán soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan minek volt szemtanúja több tucat autós a sötét autópályán, de sokan biztosra veszik azt, hogy egy szellemlány ült az ominózus autónak a hátulján.

Más teóriák szerint maga az autó is egy szellemautó volt. Ugyanis a rendőrség kiderítette, hogy a rendszám, ami az autóhoz tartozik, már rég ki van vonva a forgalomból, és egy barna Opelhez van nyilvántartva.

paranormál kísértet szellem szellemek video kísértetek


Megtekintések száma: 112686





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet