​Szijjártó Péter hatalmas bejelentést tett: ennyi Pfizer érkezik!

2021. május 6., csütörtök




Szijjártó Péter óriási bejelentést tett.

A kormány felpörgeti a nyugati vakcina beszerzéseket!

Szijjártó Péter külügyminiszter a Pfizer Hungary ügyvezető igazgatójával tartott sajtótájékoztatót kedden, amit Facebook-oldalán élőben közvetített.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy májusban közel 1,3 millió, júniusban pedig további 2,2 millió adag Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra.

A Pfizer vakcinájával immár a 16-18 év közötti fiatalokat is olthatják, a cég várja az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét arra, hogy a 12-15 évesek is megkaphassák az oltóanyagot.

Szijjártó köszönetet mondott a cégnek és munkatársainak, valamint arról beszélt, hogy a magyar kormány nem ideológiai kérdésként tekint a vakcinákra, ezért vásárolt keleti- és nyugati oltóanyagokat egyaránt.

Magyarország 10,8 millió oltóanyagra kötött szerződést a céggel, kedden érkezik a 20. adag szállítmány, 334 ezer vakcina, ezzel összesen eléri a 2,8 milliót az országba szállított Pfizer-vakcina.

Vereckei Péter, a Pfizer magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a cég vállalta:

Felpörgeti a szállítást az Európai Unióba, így a második negyedév során Magyarországra már összesen 4,6 millió vakcina érkezhet.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3830





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet