Szlávik: hamarosan Magyarországon is elérhető lesz egy hatásos koronavírus elleni készítmény

2020. április 22., szerda




Hamarosan Magyarországon is elérhető lehet egy hatásos koronavírus elleni készítmény – ezt mondta az RTL Híradónak Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott Szlávik:

az újfajta koronavírus elleni készítmények közül egy olyan van, aminek már bizonyított hatása van, a Remdesivirt. 

Ez a készítmény hamarosan Magyarországon is elérhetővé válik azoknak a betegek számára, akik súlyos, esetlege s életveszélye állapotban vannak. Ez a gyógyszer már a fertőzés középstádiumában is hatékony.

Az eredetileg az Ebola ellen kifejlesztett szer tesztelése jól halad, jelenleg egyre több betegen próbálják ki szerte a világon. A főorvos szerint ez az egyetlen olyan szer, amelynek bizonyított a hatása a koronavírus ellen.

Szlávik még azt hangsúlyozta:

egy-két hétnek el kell telnie ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy egy járvány csendesedik

azokban az országokban ahol ellaposították a görbét, ott nehezen lehet jósolni

épp ezért Magyarországon azonban nem lehet megjósolni a járvány csúcsát

Erről ma reggel a közmédiában úgy fogalmazott: egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban,

ugyanakkor nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut. Kérdésnek nevezte azonban, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette: azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3043





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet