​Szlávik János vészjósló kijelentést tett a járvány jövőjéről

2021. január 28., csütörtök




Reméljük, hogy ez nem komoly és nem lesz igaza!

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai intézetének osztályvezető főorvosa az M1-nek adott nyilatkozatában fogalmazott úgy, hogy elképzelhető, még jövőre is egész évben velünk marad a koronavírus-járvány.

Szlávik úgy fogalmazott, hogy szerencsés esetben nyáron jut némi lélegzetvételnyi időnk, de ősszel ismételten korlátozásokra lehet számítani a kisebb járványok kialakulásának megelőzésére 

– idézte az ATV. 

Megjegyzi: egyes szakértők szerint akár egy évtizedig velünk maradhat a koronavírus, de bőven nem olyan súlyos számokkal, mint idén, az egyre több védőoltás miatt.

Szlávik kifejtette, hogy ő azt a vakcinát választaná, amely „legelőször itt lesz”, ugyanis továbbra is naponta nagyon sokan halnak meg és kerülnek intenzív osztályokra a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása miatt, amelyet a védőoltással meglátása szerint meg lehet előzni.

Az infektológus az új, brit vírustörzsre is kitért, és elmondta, hogy jelenleg több kérdés áll a vizsgálat alatt, például súlyosabb-e a korábbi vírustörzseknél, vagy rezisztensebb-e a leendő védőoltásokra.

Mint mondta, egyelőre annyit tudni, hogy a terjedési sebessége megsokszorozódott, és a 60 évesnél fiatalabbak körében, Dél-Angliában 4-5-szörös sebességgel terjed.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 4030





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet