Szokatlan tárgyat találtak a kínai dzsungelben

2016. december 14., szerda




Helyiek bukkantak rá a titokzatos és hatalmas tárgyra, melynek több köze van az emberhez, mint elsőre gondolnánk.

A kínai rengetegben találtak rá egy óriási fémes tárgyra, mely elsőre valamiféle idegen űrhajó darabjának is tűnhetne, azonban ha picit jobban szemügyre vesszük, talán rájöhetünk, hogy mi is lehetett.

Eredetileg egy hordozórakéta gigászi darabkája, ami a felszállás műveletében segít, amikor valamit, egy szondát, vagy egy űrhajót az űrbe akarnak juttatni a Földről.

Nem más, mint egy igazi rakéta orrkúp, melynek elsősorban az volt a funkciója, hogy védje a start folyamán fellépő erőhatásoktól, egészen addig míg a légkört el nem hagyta a rakéta.

Ekkor az orrkúp két darabban levált a hordozóról, és visszaesett a Földre, miközben a műholdat a rakétafokozat tovább lökte az előre kiszámított pályára.

A darabka feltehetően a vasárnap útjára indított Fengjun-4 fellövési műveletéből származhat. Előfordult már korábban is, hogy Kínában lakott területek közelében hullottak le bizonyos rakéta darabkák, alkatrészek.

A Csianghszi tartományban ért földet, szerencsére ez egy sűrűn, dzsungel borította terület, így senkinek sem esett különösebb baja.

érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 57457





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet