Szuperhatalommá kell válnia Európának saját túlélése érdekében - állítják egyes elemzők

2017. június 2., péntek




Az egyetlen járható út?

Egyes közvélemény kutatások és felmérések alapjáén egyre több ember gondolja úgy, hogy Európának szükségszerűen nagyhatalommá kell válnia a saját túlélése érdekében.

Sok politikai elemző és gazdasági szakértő is hasonló állásponton van.

Az Európai Unió ugyanis jelenleg nem egy nagyhatalom. Egy nagyhatalomnak látszani próbáló szimplán gazdasági tömörülés, mely nem volt képes még a saját árnyékait sem átlépni.

Részben ezért is sodródott az összeomlás küszöbére. Jelenleg pedig mindenki csak azt kérdezi: Mi lesz veled Európa?

Mint ahogyan Amerika, Japán és Kína, valamint Oroszországis azért élte túl a történelmet, mert hajlandó volt, és tudott is túllépni önmagán, úgy Európának is meg kell ezt tennie. Mindig minden nagyobb háború és kataklizma itt zajlott, mintha Európa egy globális játszótere lett volna más erőknek.

Ezért kellett eddig is újra és újra romjaiból fölépülnie, majd megint megsemmisülnie.

És éppen ezért bukhat el újra az egész nyugati civilizáció Európában. Most azonban az iszlám világ tüze fenyegeti a világot, főleg az európai földrészt. Ez pedig egy olyan probléma, ami végérvényesen elpusztíthat mindent itt, az EU szívében.

Európának tehát ki kell nőnie saját keretei közül, és egy nagyhatalommá kell fejlődnie.

Ez az, amit egyetlen más nagyhatalom nem szeretne, hiszen az egy újabb konkurenciát, egy újabb vetélytársat jelent mind politikai, mind gazdasági, mind hadászati téren. Amerika az utóbbi évtizedekben meg is próbált mindent elkövetni azért, hogy Európát gyengítse.

Kirobbantotta az Iszlám Állam háborúját, megindították a népvándorlást, és szétzilálták egész Európát.

Egyszóval senkinek sem érdeke, hogy Európa megerősödjön, ezért a saját jogán kell kinőnie magát nagyhatalommá.

Jelenleg azonban Európa nem egységes. A nemzet államok saját szuverenitásuk felé hajlanak, és nem gondolkodnak egységben. Hozzátesszük, Európa jelenlegi formájában bukásra van tényleg ítélve.

Ha Európa képes újrareformálni önmagát, és egy egységes nemzetekből álló Egyesült Európai Államokká fejlődni, akkor lehetősége van nemcsak alakítani a történelmet, hanem komolyabb világszintű szereplővé válni.

Ugyanakkor könnyen egy közelgő szembenállásba vezetheti a világot az Európai Egyesült Államok létrejötte.

Hiszen ne feledjük, a második világháború után a szövetségesek közül kiemelkedő két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása a hidegháború kialakulásához vezetett.

Nem véletlen az sem, hogy az Európai Unió területe pontosan egybeesik a korábbi római területekkel.

Ebben a térségben bontakoztak ki a különböző kultúrák, illetve azok területigazgatási egységei. Ebből a szempontból tekintve a mai Európai Unió tulajdonképpen az egységes görög-római államépítkezés és társadalmi szerveződés folytatása.

Az Uniónak tehát egyetlen jövője és túlélési lehetősége az, ha kinövi magát egy szoros, államok közötti szövetséggé, mely identitásba is közösséget fog vállalni, nem csak a gazdasági érdekek mentén.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség politika háttérhatalom


Megtekintések száma: 40436





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet