Tasi Roland favágó megtagadta az ikonikus platánfa kivágását - elképesztő történet

2019. október 4., péntek




14 órán belül már csaknem hétezren osztották meg Tasi Roland "faápoló, favágó" Facebook-bejegyzését. 

Tas, aki bejegyzése alapján leginkább megcsömörlött favágónak tűnik, arról ír, hogy bár pár hete megfogadta, hogy nem vág ki több fát, amikor október 2-án, szerdán megkereste a péceli vasútépítésen dolgozó Strabag egyik munkatársa, hogy vágjon ki egy fát, azért kiment terepszemlézni.

"[H]árom gyönyörű nagy platán áll egymás mellett, amiket valószínűleg az állomás építésekor ültettek, szóval vasúttörténeti jelentősége is van. A kivágandó fa ezek közül az egyik lenne, trafóház építése miatt" 

- írta.

Ezután egyből közölte, hogy "ennek a fának a kivágása jóvátehetetlen bűn lenne". 

Az építésvezetővel közölte, hogy becslése szerint a fa eszmei értéke akár 250 millió forint is lehet - ezt posztjában már pontosította, mert azóta felmérték, és kiderült, hgoy 33,15 milliót érhet a fa. 

"Ezen a számon meglepődött" - írta, 

majd kifejtette, hogy amúgy hogy jön ki egy ilyen összeg: a fa pótlásának anyagi vonzatából. Tasi szerint amúgy fölösleges kivágni a fát, mert nem kéne útjában lennie az építkezésnek, a trafót lehetne máshova is építeni.

Ezt a felsővezeték üzemeltetője is megerősítette neki, szerinte megfelelő tervezéssel még a gallyazás is elkerülhető lett volna.

Tasi nemhogy nem vágta ki a fát, szervezkedni kezdett a megmentése érdekében. 

Posztjában mindenkit arra buzdít, hogy írjon békés hangvételű levelet a kivitelező Strabagnak, a tulajdonos MÁV-nak, a megbízó NIF-nek vagy a péceli önkormányzatnak arról, hogy miért ellenzi a fa kivágását.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes magyarország


Megtekintések száma: 11114





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet