Teljesen új típusú ufót filmeztek le a Bermuda-háromszög közelében!

2017. június 7., szerda




Egy eddig soha nem látott ufót rögzítettek egy felvételen, mely sokkal inkább tűnt egy alakváltó organizmusnak, mint egy korong alakú szerkezetnek.

Joshua P. Warren egy olyan felvételt készített, melyen egy eddig nem látott típusú azonosítatlan objektum, azaz ufó látható.

Megdöbbentő módon ugyanis ez a tárgy, vagy inkább "valami" nem korong alakú volt. vagyis nemcsak korong alakú.

A Puerto Ricoban készített felvételen ugyanis látszik, hogy ez a valami többször is alakot vált, mintha valamiféle alakváltó organizmus lenne. A biztonsági felvétel titokban volt, és csak nemrég szivárogtatták ki, ugyanis sokáig egy nemzetbiztonsági ügyként kezelték, mivel nem tudni, mi is látható a felvételen.

Eleinte ugyanis más ország egy felségjelzés nélküli kémrepülőjének gondolták.

A felvételeket megnézve, kielemezve azonban biztosak voltak benne, hogy ezt a tárgyat, vagy szerkezetet nem ember alkotta. Ha mégis, akkor az egy általunk, a közvélemény által nem ismert szupertechnológiát feltételez.

A titokzatos valami 193 kilométer per órás sebességgel száguldott el a Rafael Hernandez felett. Ekkor a légiirányítás jelentette az esetet, mert azt gondolták, hogy illetéktelen behatolás történt a légtérbe.

A jelentések és az anyag tanulsága szerint a tárgy ekkor korong alakú volt. Később váratlanul nyoma veszett, és még a radarokon sem lehetett látni. Pár perc múlva újra előkerült, az óceán felszíne felett repülve.

A felvételt később még szkeptikusok is elemezték, akik hitelesnek találták, akárcsak a repülésszakértők.

Sőt, az analízis során arra jutott a legtöbb független tudós és elemző, hogy a tárgy ismeretlen eredetű, és sokan már abban sem jutottak konszenzusra, hogy ez a valami egyáltalán egy szerkezet volt-e.

Egy korábbi felvétel egy farmon, ahol szintén egy bizarr alakú ufó tűnt fel...

Ugyanis az ufó többször alakot váltott, mintha valamiféle élő organizmus vagy entitás lenne. Az ufó szakértők szerint nem más lehetett, mint egy kibernetikus organizmus, mely élő ugyan, de teljesen összeolvadt életet él egy kibernetikus rendszerrel.

Ráadásul arról is érkeztek beszámolók, hogy ez a valami kettévált, majd újra egyesült. Ilyet sem nagyon ismer a mai modern technika sem ennyire kiforrott technológiaként, maximum a sci-fi filmekben.

A mai napig rejtély, hogy pontosan mi is szerepelhet ezen a felvételen. Egy idegen organizmus? Egy eddig nem látott kibernetikus entitás? vagy egy újabb típusú földönkívüli eszköz?

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 61881





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet