Tényleg kannibálok lehettek a Neander-völgyi emberek

2017. január 1., vasárnap




Fény derülhet a Neander-völgyiek kihalásának rejtélyére: nemcsak állatokkal, hanem alkalmanként egymással is táplálkoztak.

Neander-völgyi rejtély

A Neandervölgyieket számtalan rejtély övezi. Nem csak arról van szó, hogy nem ismerjük még eléggé azt, hogy hogyan éltek, de még a kipusztulásuk körülményei sem teljesen tisztázottak, és rengeteg elmélet létezik erre vonatkozóan.

Egyes eredmények azt mutatták, hogy a neandervölgyi ember talán éppen saját sikereinek az áldozata lett.

Mások azonban úgy gondolták, hogy a neandervölgyi ember alulmaradt az életképesebb modern emberrel szemben és nem tudott alkalmazkodni.

Most azonban olyan dolgokat találtak belgiumi barlangok mélyén, mely rámutathat néhány dologra: többek között arra, hogy a Neander-völgyiek kannibálok is voltak.

Csontok, melyek kannibalizmusra utalnak

A helyszínen mintegy 40 ezer éve élt újszülött, egy gyermek és négy felnőtt vagy fiatal ősember csontjait lelték fel, rajtuk olyan vágások és törések, mintha valaki a csontvelőhöz szeretett volna hozzájutni. A szerzők szerint vitathatatlanul kannibalizmusra utalnak a nyomok.

Több nagyobb barlang található Goyet közelében, az itt talált csontok már olyan egyedektől származnak, melyek a faj kihalása előtti időkben keletkezhettek. Ekkor kezdte el felváltani őket szép lassan a Homo sapiens.

Kannibalizmusukra utaló nyomokat eddig csak Dél-Európában, pontosabban Spanyolországban, illetve Franciaországban leltek fel.

A Goyet-barlangokat a kőkorszaktól lakták. Titkaikat a 19. század közepén kezdték el feladni Edouard Dupont-nak hála, aki 1867-ben több másik barlanggal együtt feltérképeztek őket és rengeteg csontot, valamint eszközt gyűjtött be.

A friss kutatásban az Helene Rougier vezette nemzetközi csapat bebizonyította, hogy a Goyet-barlangokban fellelt csontok alapján a Neander-völgyiek kannibálok voltak.

Hasonló módon törték fel az emberi csontokat, mint ahogyan a barlang szájánál fellelt rénszarvasokét vagy lovakét, azért, hogy hozzáférjenek a velőhöz. A szerzők következtetései szerint egyes Neander-völgyiek a barlangban pusztultak el, mások pedig elfogyasztották őket. A csontok egy részéből eszközöket is készítettek.

Ez lehet a kihalásuk oka?

Talán a kihalásuk oka is nagymértékben visszavezethető a kannibalizmusukra, egyes tanulmányok, új elméletek szerint. Egyelőre az még rejtély, hogy mennyire volt elterjedt a kannibalizmus a körükben, és hogy mikor indult pontosan, illetve pontosan mi lehetett az oka.

Amíg nem jutnak közelebb ehhez a megoldáshoz a kutatók, addig nem lehet biztosat tudni,d e sokak szerint nem kizárt, hogy idővel a kannibalizmus akkora mérteket ölthetett náluk, hogy gyakorlatilag ez hozta el a pusztulásukat.

tudomány érdekes érdekesség történelem ősember


Megtekintések száma: 61259





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet