Tényleg léteztek boszorkányok? Boszorkánysággal kapcsolatos szimbólumokat találtak Angliában

2016. november 2., szerda




Bár a boszorkányokról szóló folklórnak nagy hagyománya van a világ minden táján, legrégebb óta talán Angliában volt jelen. Évszázadokkal ezelőtti különös szimbólumokat lehet még ma is találni elhagyatott, ódon épületek falain, megkopott, több száz éves ajtófélfákon. Tényleg igazak voltak a boszorkányokról szóló legendák?

Ki ne hallott volna már különböző rémtörténeteket boszorkányokról és szellemekről? Olyan idős öregasszonyokról, akik valamilyen okból rendelkeztek a Sátán képességével.

Boszorkányok kora, és a boszorkányüldözések

A boszorkányoktól a középkorban nagyon féltek az emberek, mert a babona akkoriban még nagyon elterjedt volt, és az emberek még nem világosultak kellőképpen fel.

A félelem pedig, mint tudjuk, erőszakot szül. Óriási boszorkányvadászatok zajlottak le azokban az időkben. Nők tízezreit vetették kövekkel lekötözve a folyókba, vagy elevenen máglyára.

Sokan meg voltak arról győződve, hogy démoni képességekkel rendelkeznek, és rosszat, betegséget, pusztulást hoznak a faluk népére, és az emberi közösségekre.

Kevésbé ismeretes tény, de voltak olyan férfiak is, akik hasonló képességekkel rendelkeztek, mint a boszorkák, őket boszorkánymesternek nevezték el akkoriban.

Az egyház és az emberek nem csoda, hogy féltek tőlük, és tűzzel-vassal irtották őket. Hiszen olyan képességek birtokában voltak, melyekkel csak maga a Sátán rendelkezhetett.

Korabeli felegyezésekből tudjuk, hogy egyes esetekben még tárgyakat is képesek voltak az elméjük erejével mozgatni, vagy különféle, az emberre pszichotikusan ható bájitalokat kotyvasztani.

Voltak olyan boszorkányok is, akik képesek voltak alakot váltani, így akár más állatok alakját felvenni, hogy elrejtőzzenek, és megvezessék az embereket, és Isten szolgáit. Persze ma már érdekes ez az egész, hiszen az egyház, aki Isten nevében a történelem során már többször ölt, gyakorlatilag megszegte a legfőbb parancsolatok egyikét.

A boszorkányüldözés ellen akkoriban alig emelték fel az emberek a hangjukat, ugyanis gyakorlatilag a boszorkányokat a Sárán cimboráinak, szeretőinek tartották. Isten ellen való véteknek minősítették, hogy olyan emberek éljenek a Földön, akiknek bűnös a lelke, mégis ember feletti hatalommal vannak felruházva.

Sok országban és kultúrában azt tartották, hogy a boszorkányok időnként az ördöggel találkoznak és hálnak. Magyarországon a Gellért-hegyet tartották ilyen mitikus helynek, ahová a boszorkányok hálni jártak az Ördöggel.

Valódi boszorkányok a történelemben

Bár sokan nem merik rávágni a kérdésre, hogy tényleg léteztek-e boszorkányok, mi azt mondjuk, hogy igen! Ugyanis nem csak feljegyzések bizonyítják a létezésüket, hanem számtalan hivatalos történelmi irat is.

1486-ban két domonkos rendi szerzetes jelentette meg a hírhedt Malleus Maleficarumot - a Boszorkányok pörölyét, amelynek első része a boszorkányok varázslatos képességeit taglalja, részletesen felsorolva a varázsigéket és az igézéseket is.

A nagy boszorkányüldözések kor volt a történelem talán egyik legsötétebb korszaka.

A feljegyzések szerint a kínvallatásokat ejtettek meg a nőkön, akik őszintén vallottak bűneikről, melyeknek egy része olykor erősen szexuális jellegű bűn volt.

Éppen ezért alakult ki róluk a nézet, hogy nem csak a Sátánnak a szolgái, hanem velejükig romlottak, és embereket képesek megrontani szexuális étvágyukkal.

A salemi boszorkányperek

A boszorkányperek ijesztő mementókként maradtak meg számos történelmi irat lapjain, még különféle nyilvántartásba vett dokumentumok hasábjai is elbeszéltek ilyen nagy pereket.

Rengeteg olyan híres boszorkányper volt a történelem folyamán, melyet abban az időben tartottak meg, és még ma is szóbeszéd tárgyát képezik, mint amilyen a salemi boszorkányperek voltak.

1692-ben Salem Village-ben néhány fiatal lány - Betty Parris és Abigail Williams - különös módon kezdtek viselkedni, földhöz verték magukat, érthetetlen nyelven kezdtek beszélni, bár más elmebajra utaló jel nem mutatkozott náluk.

Természetesen a helyiek már ekkor sem éreztek különösképpen együtt a lányokkal, és azonnal őket hibáztatták ezekért a jelenségekért. Sokan már akkor úgy voltak vele, hogy talán a gonosz szállta meg ezeket a nőket.

Nem kellett sok idő, és azonnal börtönbe vetették a lányokat, mivel a helyi közösség tartott tőlük. Sok lányt a börtönben megtörtek, és a többi társuk ellen vallottak, és újabb neveket soroltak, hogy szerintük kiket szállhatott meg a Sátán.

A lavina így megindult. A perek alapján 19 embert öltek meg, köztük nemcsak nőket, hanem férfiakat is. Olyanokat, akik nem voltak hajlandóak az általános "nőellenes" üldözésekben részt venni, köztük egy közrendőrt és egy lelkipásztort is.

Hisszük vagy sem, de magyar vonatkozásai is vannak a boszorkányüldözéseknek, mi sem maradtunk ki ugyanis ebből az erőszakhullámból.

Hazánkban a szegedi boszorkányper volt a leghíresebb. A per eredményeként 12 nőt kötöztek egy cölöphöz 1728-ban, majd hagyták őket éhen halni.

Boszorkány szimbólumok a világban

A világ szinte minden táján találtak már boszorkányokhoz köthető, boszorkánysággal kapcsolatos leleteket. Ausztráliában például medálokat találtak, melyek varázserővel tulajdonított drágakövekből voltak kirakva, és bizonyítottan boszorkány rituálékhoz használták őket.

Európa-szerte is rengeteg medált és nyakláncot találtak, melyek boszorkányok egykori eszközei lehettek.

Anglia-szerte rengeteg olyan épületet találni még ma is, amelyek falaira, korhadó ajtófélfáira különböző boszorkánysággal kapcsolatos szimbólumok vannak felvésve.

Az utóbbi napokban is felfedeztek ilyeneket. Ezeket a szimbólumokat legtöbbször a házak kéményére, a kandallók fölé, vagy az ablakok szegélyéra, ajtófélfákra karcolták rá.

Úgy tartották, hogy ez elűzi és távol is tartja a boszorkányokat. Főként az 1550 és 1750 között épült nagyon régi házakban, épületekben találni még ilyeneket.

Hogy ma is élnek-e boszorkányok? Fogós kérdés, mivel maga a boszorkány szó teljesen más jelentéssel kezd bírni napjainkban.

Egyes beszámolók szerint még ma is vannak olyan nők a társadalmunkban, akik különös, embereket meghazudtoló szellemi és spirituális képességekkel rendelkeznek.

Csak a jelenlegi társadalmon áll, hogy befogadjuk-e őket, meghallgatjuk-e őket, vagy előbb-utóbb új, modernkori boszorkányperek fognak majd lezajlani.

paranormál boszorkányság történelem boszorkányok boszorkány


Megtekintések száma: 87006





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet