Tényleg második világháborús tankok vannak a Balatonban?

2016. november 24., csütörtök




Rengeteg városi legenda és különféle második világháborús történet kering Balatonba veszett tankokról, repülőgépekről. Mi az igazság?

Aki egyszer-kétszer már utazott le a Balatonhoz, az biztosan találkozott már azokkal a szóbeszédekkel, melyeket a helyiek már nagyon jól ismernek.

Mégpedig azzal, hogy a Balatonban rengeteg bomba, harci kocsi, és repülő maradványa található a mélyben, és egyes történetek szerint még tankok ódon roncsai is ott pihennek az iszapban.

Azt gondolnánk, hogy ez butaság, és valójában csak egy szórakoztató városi legenda, amivel a turistákat, és az erre látogató naiv vendégeket hülyítik. Pedig a legenda mögött nagyon is sok a valóságtartalom.

Hihetetlen ugyanis, de három jégbe veszett Tigrist rejt a mély Tihanynál. A harci járműveket a második világháború végén a visszavonuló német katonák süllyesztették a tóba, miután azokban elfogyott az üzemanyag.

A Balatoni csata

Az események leginkább 1944 tavaszára tehetők. Ekkor ugyan mér nem voltak kifejezetten szárazföldi harcok hazánk területén, de a levegőben ár zajlottak ütközetek.

A Balatonnál már megjelentek a hadiüzemek bombázására repülő angol és amerikai bombázók, amikre a tó fölött magyar és német vadászgépek csaptak le.

Sokan látták Balaton egén zajló légi harcoknak, melyek után sokszor a tó vízébe, vagy a környező erdőkbe, szántóföldekbe csapódtak a találatot kapott repülőgépek. Az első repülő, egy angol bombázó Gyenesdiásnál zuhant a Balatonba, amit a háború végéig még 40-50 gép követett.

Később azonban a Szovjet hadsereg is elérte a Balatont, ráadásul Hitler az egyik utolsó offenzíváját is innen indította.

Tankok, repülők a mélyben

Adódott tehát sok lehetőség arra, hogy roncsok vesszenek oda a Balaton vizében, és a jelek, a szemtanúk beszámolói alapján ezek be is következtek.

Ma becsléseink szerint legalább félszáz vadászgép, és néhány tank maradványait rejtheti a Balaton legmélye.

Ez olyannyira nem legenda, hogy bár a háború után megtisztították a part menti vízrészeket a roncsoktól, mivel azok veszélyesek voltak, de később szép számmal kerültek elő roncsok.

1996-ban Balatonföldvárnál találtak egy a mélységben pihenő egy Junkers-88-as német bombázót

1999-ben egy nagyrészt épségben maradt szovjet Il-2-es csatarepülőt emeltek ki a vízből Balatonkenesénél, 2003-ban pedig egy ugyanilyen gép motorját ásták ki az alsóörsi nádasból.

Különféle legendák szólnak három tigris tankról is melyeket a németek hagytak magukra, amikor kifogyott belőlük az üzemanyag. Nem akarták, hogy a szövetségesek kezére kerüljenek a szerkezetek ezért a Balaton jegére hajtottak, és elhagyták a járműveket, amik az olvadáskor belezuhantak a mélybe.

A tankoknak ma már csak a lövegtornyai állnak ki az iszapból, de valóban léteznek, erre több, a környéken merülő búvár is megesküdött, noha felvételeket még soha nem készítettek róluk.

Hogy pontosan hol lehetnek ezek a tankok, sok információ látott napvilágot, de a legtöbbek szerint nem tudni, mivel nem árulják el, mert veszélyes kincskeresés indulna meg, holott a tankokban nincsen semmi, ami értékes, vagy használható lenne. A kiemelésük egy vagyonba kerülne, és nagyon nehézkes is lenne, éppen ezért évek óta folyik a huza-vona ebben a kérdésben.

Ha egyszer kiszárad, láthatóak lesznek

A Balaton mélyén ráadásul azért nem érdemes kutatni, mert tele lehet aknákkal, fel nem dobbant bombákkal, amik még mindig robbanás veszélyesek.

Persze nem kell aggódnunk, nem fogunk ilyenekre rálépni egyhamar, ellenben az elkövetkező 5-10 évben nincs kizárva, hogy a Balaton részben, vagy akár teljesen kiszáradjon a globális klímaváltozás eredményeként.

Ha így lesz, előbb-utóbb mindenki számára nyilvánvalóvá válik, mit rejthetett még a magyar tenger legmélye.

rejtély rejtélyek magyarország magyar


Megtekintések száma: 124831





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet