Titokzatos, 3000 éves múmiát fedeztek fel Luxor mellett!

2016. november 15., kedd




Spanyol régészek egy olyan, rejtélyes, közel 3000 éves múmiát fedeztek fel, melynek nem biztos, hogy ott kellene lennie, ahol megtalálták…

Hihetetlenül érdekes és egyben rejtélyes felfedezést tettek spanyol régészek nemrég Egyiptomban, egész pontosan Luxor mellett.

A leletet a Nílus partján találták meg, mélyen a homokos földbe temetve, egy zárt kamrában. A régészek szerint a lelet rendkívül jó állapotban van, és különleges konzerválási és mumifikálási eljárásokon eshetett át, mert nagyon ép.

Az utóbbi időben rég fedeztek már fel különös múmiákat, főleg olyanokat, akik valakihez, vagy valamihez köthetőek.

A mostani egy ilyen, ugyanis az előzetes vizsgálatok alapján megállapították azt, hogy legalább háromezer éves, vagyis rendkívül régi és ritka múmia, pláne azért, mert ennyire jól sikerült konzerválniuk annak idején.

A múmia feltehetően korábban III. Thotmesz egyik szolgálja lehetett, de legalábbis kapcsolatba hozható vele.

Ez utóbbi fáraó azért volt ismert és jelentős, mert a területen rengeteg építkezést indított meg. Különféle templomokat, sírokat és egyéb építményeket építtetett fel az egyiptomiakkal.

Egyes régészek szerint viszont itt nem lett volna szabad múmiát találniuk kollégáiknak, így felvetődik a kérdés, miért itt, és miért pont ez a múmia került elő.

A régészek a munkálatok befejeztével újabb helyszíneken kezdenek majd ásatásokba, mert biztosak benne, hogy találnak még hasonló, sok ezer éves, jó állapotban megőrzött múmiákat, és közelebb kerülnek annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy mit is keresett egy ilyen korban eltemetett múmia a Nílus partja közelében.

rejtély rejtélyek egyiptom


Megtekintések száma: 43551





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet