Titokzatos mindent elnyelő objektum rejtőzhet a Naprendszerben: a NASA észlelt valamit!

2020. február 27., csütörtök




Lehet, hogy ez nem maga a kilencedik bolygó, hanem valami sokkal borzalmasabb...

Egy friss tanulmány szerint nem egy hatalmas bolygó, hanem egy apró fekete lyuk lehet az a naprendszerbeli objektum, melynek létezését több szakértő is felvetette 

– írja az RT.

A kilencedik bolygó elméletét 2015-ben ismertették a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársai, miután tanulmányozták a Neptunusz pályáján túl fekvő Kuiper-öv bizonyos objektumainak mozgását. 

A számítások alapján az égitest tíz földtömegű, és 20 ezer földi év alatt kerüli meg a Napot.

Az új tanulmányban a szerzők azt írják, az objektum nem feltétlenül bolygó, hanem egy kicsi, bolygótömegű fekete lyuk is lehet. 

A kutatók úgy vélik, amennyiben igazuk van, képesek lesznek kimutatni azokat a nagy erejű gamma-sugarakat, amelyeket a feltételezett fekete lyuk körüli részecskék hoznak létre.

Jakub Scholtz, a Durhami Egyetem munkatársa és James Unwin, a Chicagói Illinois-i Egyetem szakértője szerint az objektum tömege megegyezhet a feltételezett kilencedik bolygó tömegével, így rendkívüli sűrűséggel bírhat,

és nagyjából akkora lehet, mint egy bowlinggolyó.

A kutatók úgy gondolják, az égitest keresése során érdemes egzotikusabb objektumokban is gondolkodni, így ugyanis bővíthetik a kutatást. 

A fekete lyuk elmélete például azt jelenti, hogy nem csak a látható fényben érdemes vizsgálni az objektum potenciális nyomait.

A szakértők célja most az, hogy további adatgyűjtéssel igazolják az elméletüket.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen csillagászat


Megtekintések száma: 182991





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet