Titokzatos pajzs védheti a Naprendszerünket egy NASA tanulmány szerint?

2017. április 30., vasárnap




A csillagászok új, hihetetlennek ható állítása valószínűleg igaz...

A NASA hatalmas felfedezés küszöbén áll. A helioszférával kapcsolatosan tettek előrelépéseket, és olyan dolgokat tudtak meg legújabb eredményeikből, melyek újraírhatják a csillagászati alapismereteket.

Arról van szó, hogy egy hatalmas, kozmikus pajzs védelmezheti a Naprendszerünket.

A helioszféráról már régóta tud a tudomány, vagy legalábbis sejtette a létezését, de egészen az elmúlt évekig nem volt benne biztos.

Az is kérdéses volt, hogy ez, ha létezik, milyen összetételű, és eloszlású, mekkora méretű, pontosan hol helyezkedik el.

Most a legfrissebb kutatások alapján azt feltételezik, hogy a helioszféra nem más, mint egy hatalmas pajzs, mely érzékelhető, mérhető, és szinte tökéletesen gömb alakú.

Ezzel egy időben azonnal felmerült annak a lehetősége, hogy ez a pajzs talán nem is természetes eredetű. Az összeesküvés elméletek hívei szerint ugyanis a helioszféra nem más, mint annak a csillagközi rezervátumnak a széle, és „kerítése”, amiben élünk, és amiben egykori alkotóink – akiket Isteneknek hívunk, vagy földönkívülieknek – elhelyeztek minket.

Ebből eredően sohasem léphetünk ki a világunkból, mert ez a pajzs áthatolhatatlan. Noha a Voyager szondák látszólag túl vannak már ezen a helioszférán, egyes feltételezések szerint ez a távolodás már csak illúzió, egyfajta optikai és érzékcsalódása a műszereknek és a technológiának.

A helioszféra szerepe mindig is nagyon fontos volt a Naprenszerünk szempontjából. IDE A HELIOSZFÉRÁRÓL INFORMÁCIÓ.

Hogy tökéletes gömb alak, annak jelentősége van. Lehet természetes oka is, de valóban nem zárható ki az, hogy akár mesterséges is lehet.

Ez esetben meg kell tudnunk, ki, vagy kik, esetleg mik hozták létre, vonták körénk ezt a pajzsot.

Ha igaz az ufókutatók elmélete a mostani gömb alakú helioszféráról szóló NASA bejelentés kapcsán, akkor valóban egy védelem alatt álló faj lehetünk a kozmoszban.

Akadnak olyan vélemények is, melyek szerint az emberiség egy ritka, kihalóban lévő faj volt eredetileg, amit idehoztak, és elkezdtek mesterségesen szaporítani, majd ebben az eldugott Naprendszerben hoztak létre számunkra egy viszonylag steril, veszélytelen környezetet.

Az elmélet bár meglehetősen bizarr, még akár lehetséges is lehet, ki tudja.

A helioszférát most jobban vizsgálatok alá fogják venni, hogy még több dolog kiderüljön róla.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány rejtély csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 45228





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet