Több kilométeres objektumot találtak a Csendes-óceán mélyén

2017. március 6., hétfő




Masszív, korong alakú, és mozog. De vajon tényleg idegen tárgyról, vagy valami másról van szó?

Egy hatalmas, több kilométeres átmérővel rendelkező valamire bukkantak a Csendes-óceán felszínétől 915 méteres mélységben.

Ilyet még soha nem láttak azelőtt. A megfigyelések szerint - amiben részt vettek geológusok és biológusok is - inkább tűnik egy mesterséges valaminek ez az anomália, mint természetes képződménynek.

Sikerült megállapítani a képek alapján és a különféle helyszíni letapogatások alapján, hogy egy szilárd testről van szó, tehát nem valami beomlott kupoláról, vagy földalatti dómról van szó ez esetben.

A korong alakú tárgynak 4 kilométeres az átmérője, vagyis igen nagy kiterjedésű. Ami még ennél is megdöbbentőbb, az az a felfedezés volt, aminek során rájöttek, hogy ez a korong alakú képződmény még mozog is.

Legalábbis egyértelműen erre utalnak a környező üledékben húzott hatalmas csíkok, nyomvonalak.

Azt nem tudni, hogy pontosan mikor keletkezett, de az jól látszik, hogy ez a valami húzta maga után. 

Vannak szakemberek, akik szerint ez egy geológiai képződmény, és szó sincs idegen szerkezetről. Ellenben nem tudják, pontosan mi lehet, így gyakorlatilag szabad a találgatás.

Ennek ellenére sokan állítják, hogy ez egy természetes jelenség legyen, hiszen még csak hasonlót sem ismerünk.

A környező üledéket és annak peremvidékét is átnézték az óceáni aljzatról készített felvételeken, és jól látható, hogy körülbelül 65 kilométeren át húzott maga után nyomot a vastag üledékben ez a valami.

Ráadásul ez a "minta" igen kanyargós, így több lehetőség is felmerült.

Az egyik teória szerint idegen eredetű szerkezet lehet odalenn, amit vastag üledék és iszapréteg borít ezért nem látható a fémes anyaggal bevont külseje, és az éles határvonalai.

Ha ez így van, adódik a kérdés, mit keres ott, hogy került oda, és van-e valami célja. Az egyik elképzelés alapján ez egy csillagközi idegen űrhajó lehetett, ami valamikor több ezer évvel ezelőtt zuhanhatott bele a Csendes-óceánba.

Onnan tudják, hogy több ezer éves lehet, hogy az üledék, ami itt található, ilyen időből származhat.

Egy másik lehetőség szerint a tárgy nem belezuhant az óceánba, hanem landolt célzottan az óceáni aljzaton, és később, az elmúlt több ezer év során vánszorgott folyamatosan arrébb, egy különös, kacskaringós pályát leírva.

Ez felveti a lehetőséget, hogy valamiféle bányászati tevékenységet végezhet, de az is lehet, hogy megfigyelési céllal van jelen odalenn.

Sőt, egy merészebb elképzelés azt állítja, hogy ez a tárgy, ami ott hever a mélyben, egy hatalmas kapszula, amiben olyan organizmusok érkeztek a Földre, amik biológiai diverzitást eredményeztek az evolúciós során.

Nem tudni, hogy a szerkezet jelenleg is aktív-e, és hogy működnek-e a benne található berendezések - már ha tényleg egy szerkezet - de arról ma már rengeteget tudni, hogy az idegenek több helyen idegen bázisokat alkottak az óceánok mélyén.

A víztömeg ugyanis az egyik legjobb búvóhely a kíváncsi emberi szemek elől.

Hiszen jelenleg is csak a vízi élővilág alig néhány százalékát ismerjük. Senki nem akadna az idegenek nyomára, még akkor sem, ha komplett kolóniákat húznának fel odalenn.

És a jelek szerint éppen ezt csinálják. Az ufó észlelések túlnyomó többsége ugyanis rejtélyes módon mindig víz, vagy óceán közelben történik. Mindez csupán véletlen lenne?

És kiderül majd, hogy mi van odalenn a mélyben? Hiszen ahogyan a Balti-tengeri ufó esetében, itt is megvan a veszélye annak, hogy az ügy titokzatos módon - kormányérdekeltségek hatására - elsikkad.

ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 217506





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet