Több száz éve tombol egy vihar a venezuelai Catatumbo folyónál?

2017. április 24., hétfő




Kétszer nem csap ugyanoda a villám, tartja a mondás. Azonban egy évszázadok óta tartó vihar mindezt meghazudtolja.

Gyakorlatilag szüntelen megy a villámlás, már nagyon régóta. A hely igazán különleges, és rengeteg legenda számolt be már a történelem során a vidékről, ahol szüntelenül csak villámokat szórt az ég.

A legtöbb kultúra - melyek tanúi voltak ennek - úgy tartották, hogy az istenek vívnak egymással szüntelen háborút a terület felett, míg mások szerint egy isteni harag csap le folyamatosan a világra ezen a területen.

A jelenségnek azonban van egy tudományos magyarázata is.

A villámlást óriásvihar okozza. Az év 365 napjából 160-on villámlik, naponta több mint tíz órán keresztül. Az sem ritka, hogy óránként 280 villám csap le.

A mocsaras Maracaibo tavat három oldalról veszi körbe hegy, az onnan lezúduló hideg szél találkozik a tó feletti melegebb és párásabb levegővel, ez pedig kiváltja az abban lévő részecskék ionizációját.

A jelenség szinte folyamatos villámlást okoz, amely többnyire a több kilométer magas felhők belsejében zajlik. A beszámolók szerint a tó déli és középső részénél még éjszaka is lehet olvasni a villámlás mellett.

A Catatumbo-villámok a költészetben is megjelennek, Lope de Vega spanyol költő La Dragontea című epikus költeményében ír róla.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség


Megtekintések száma: 281415





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet