Történelmi bejelentést tett a NASA

2017. június 1., csütörtök




Nem kérdéses, hogy a program az űrkutatás egyik legnagyobb előrelépése lesz.

A NASA a napokban egy olyan meghatározó missziót jelentette be, mely jelentősen átalakíthatja nem csak az űrkutatást, hanem az űrkutatás történelmét is.

Ugyanis egy igazi mérföldkőnek fog számítani. A Holdra szállással lesz egyenértékű, hiszen azelőtt nem járt még ember alkotta tárgy ott, ahová ezt a missziót tervezik.

A NASA jövőre egy speciális, új technológiával felvértezett szondát küld majd a Naphoz.

A tervek szerint a 2018 nyarán felbocsátott Solar Probe Plus nagyjából 6,2 millió kilométerre fog keringeni a Nap felszínétől, a csillag atmoszférájának külső rétegénél. Ebben a környezetben olyan elképesztően magas hőmérsékletnek és sugárzásnak lesz kitéve, melyet ember alkotta tárgy még nem tapasztalt meg.

Ráadásul eleve soha nem kerülhetett még ennyire közel egyetlen mesterséges szerkezet sem a Naphoz.

Mindenképpen egy olyan páratlan esemény lesz, mely rengeteg felfedezéssel jár majd, aminek a jövőben óriási hasznát fogjuk venni.

Egyesek szerint az sem kizárt, hogy olyan felfedezéseket fogunk ott tenni, melyek az egész univerzummal, és annak eredetével, létezésének miértjével is összefügghetnek.

Csillagunk közelébe utoljára 1976-ban küldtünk szondát, akkor a Helios-2 perihéliuma – azaz a pályáján a Naphoz legközelebbi pontja – 43 millió kilométerre volt az égitesttől. Most ennél jóval közelebb, egész pontosan hétszer közelebb fog menni a Solar Probe Plus.

A NASA közleménye szerint a Solar Probe Plus a Nap külső atmoszféráját fogja elemezni. Méréseivel a csillagok formálódására vonatkozó, több évtizeddel ezelőtt felmerült kérdésekre adhat majd válaszokat.

Az elemzéseknek köszönhetően pontosabbá válhatnak a nagyobb űridőjárási jelenségek előrejelzései, ami nem csak az asztronauták és űreszközök, hanem a Föld védelmének szempontjából is fontos lehet.

Hihetetlen hőmérsékleti viszonyoknak lesz kitéve a szonda, ugyanis közel 1377 fokra fog felmelegedni, ezért egy speciális, évek óta fejlesztett szénszálas hőpajzs fogja védelmezni.

OSZD MEG másokkal is! 

tudomány hihetetlen nasa csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 130530





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet