Turisták filmeztek le egy spirálisan forgó anomáliát

2017. június 17., szombat




Indiában történt, válaszok nincsenek, csak sokasodó kérdések?

Az alábbi felvételt Indiában készítették még 2016-ban, de azóta sincs rá magyarázat. Pontosabban léteznek különféle elméletek arra vonatkozóan, hogy mit is látott ez a körülbelül egytucatnyi turista, de azóta sem nyert egyik sem megerősítést.

Épp egy szakadék szélén álltak, egy hegyvidékesebb területen, amikor mindenki felfigyelt az örvénylő anomáliára, mely egy az egyben olyan volt, mintha egyfajta portál lenne.

Talán tényleg az lehetett? Portál, egy másik dimenzióba?

Vagy csak a Nap ténye csillant meg a kamera képén? De akkor miért mozgott, és örvénylett ez a valami? és miért látták a szemtanúk szabad szemmel is ezt a jelenséget?

Egy másik elképzelés szerint egy ritka, talán még soha nem megfigyelt és dokumentált légköri jelenség lehet.

De az sem zárható ki, hogy a felvételt manipulálhatták, elvégre a mai világban nem lehet biztosra menni. Ami még különös volt ebben a jelenségben, hogy a jelenség mögött egy apró, ámde annál erősebb fénypont is feltűnt, mely sokak szerint egy ufó - azaz azonosítatlan repülő tárgy - lehetett.

Kapcsolatba hozható a titokzatos, portálszerű anomáliával? Vagy a kettőnek látszólag semmi köze egymáshoz?

OSZD MEG másokkal is!

paranormál megmagyarázhatatlan bizarr


Megtekintések száma: 484636





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet