Új bizonyíték Istenre: a világ teremtőjének keze vetült az égre?

2023. október 31., kedd




Egyesek szerint optikai csalódás, míg mások égi csodának tartják.

Arizona felett egy nagyon érdekes égi jelenséget kaptak lencsevégre, mely kísértetiesen emlékeztet egy emberi kézre.

A fotót megtekintő emberek szerint ez aligha lehet a véletlen műve, még akkor is, ha a valószínűség számítások szerint meglehet, hogy valami így vessen árnyékot, ha adottak a körülmények.

Azonban a helyzet az, hogy nem biztos, hogy adottak voltak a körülmények, míg mások azt mondják, hogy az égi kéz egyértelműen Isten jelenlétére utal, és arra, hogy üzen az emberiségnek.

Valóban Isten keze lenne? A vallásosabb lelkületű emberek mind égi csodának tartják, és egyfajta spirituális üzenetnek.

Egy biztos: ha valóban kézként tekintünk rá, akkor nagyon nagy a hasonlóság, és szinte mind az 6 ujjat ki lehet venni az árnyék alapján.

A képet a szakértők szerint nem módosították utólag, de korábban ennek a gyanúja is felvetődött.

Azok, akik nem hisznek a hasonló jelenségekben azt mondják, hogy a felhőkbe sokmindent bele lehet látni, és az égbolton igen gyakran "talál" a szem számára ismerős alakzatokat.

Ez többnyire az agyunk,a gondolkodásunk műve, és annak az evolúciós tulajdonságnak, hogy mindenben ismerős formákat, arcokat keresünk.

hihetetlen


Megtekintések száma: 319785





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet