Új eredmények: egy 4500 éves papirusz rejti a piramisok építésének kulcsát!

2017. szeptember 26., kedd




Végre megfejthetik az emberiség egyik legnagyobb rejtélyét?

Megtalálhatták ugyanis a rejtély nyitját, méghozzá egy 4500 éves papirusz tekercsen.

Arról van szó ugyanis, hogy az ősi egyiptomi piramisok titkát rejtheti az a lelet, melyet néhány évvel ezelőtt találtak meg.

Már akkor reményteli hírek szóltak arról, hogy a szöveg egy töredékét sikerült dekódolni, és ebben szó esik a piramisokról, és azok építésével kapcsolatos dolgokról.

Vagyis nagyon közel jártak a piramisok titkának feltárásához.

Most újabb eredményeket tártak a széles nyilvánosság elé. Annyi már bizonyos, hogy az előzetes információk alapján egy-egy piramist legalább 20 évig tartott felépíteni.

Az új eredményeket a Channel 4 nevű brit televíziós csatornán mutatták be a szakemberek.

A több mint 4500 éves papirusz – amely alapján fény derülhet a piramisok építésének titkára – a Vörös-tenger mellett fekvő Wadi al-Jarf környékéről került elő.

A gízai nagy piramis az utolsó olyan tagja a világ hét csodáinak, amely még egyben van. Az építkezést Hufu fáraó uralkodásának idején kezdték meg és nagyjából húsz évig tartott befejezni, körülbelül i.e. 2560 körül végeztek a munkálatokkal.

Óriási rejtély övezi azonban napjainkig azért, mert senki sem tudja, hogyan tudtak ekkora és ilyen masszív építményt emelni több ezer éve.

A piramis jelenleg 139 méter magas és Turából származó mészkőből, valamint a 800 kilométerrel arrébb fekvő Asszuánból származó gránitból épült fel.

Az azonban nem ismert, hogyan került oda az építőanyag, ezért sokan eleve a piramis megépítését és az anyagok szállítását is különféle összeesküvés elméletekhez kötik.

A legtöbben - így a paleoasztronautika hívei szerint is - úgy hiszik, hogy valójában ősi idegenek látogatták a bolygónkat, és segítettek felépíteni ezeket a dolgokat, és láttak el minket technológiai tudással.

A leírás szerint a mészkövet csónakkal szállították Turából az építkezés helyére. Az egyiptomiak hatalmas gátakat emeltek, amivel a Nílus vizét mesterséges csatornákba terelték.

A hajók e csatornákat használták, hogy minél közelebb juthassanak az építkezéshez.

Még nincs minden momentum megfejtve, de a szövegek dekódolás alatt vannak. Ez lehet a 21. század legjelentősebb egyiptomi felfedezése.

Ez vihet ugyanis minket közelebb a piramisok építésének mikéntkjéhez, és annak megértéséhez.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély hihetetlen összeesküvés ősi idegenek rejtélyke történelem egyiptom piramisok ősi technológia


Megtekintések száma: 140290





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet