​Újraoltják az összes gyereket gyermekbénulás ellen: új oltási terv azonnali hatállyal!

2022. augusztus 11., csütörtök




Még azokat is újra kell, akik kaptak kisbabaként oltást, emlékeztető oltást.

A kormány bejelentette, minden egy és kilenc év közötti londoni gyermeknek fel kell ajánlani a gyermekbénulás elleni oltást, miután a város több szennyvízcsatornájában kimutatták a poliovírust.

A védőoltásokat a gyermekek általában 8, 12 és 16 hetes korukban kapják meg, majd ezeket emlékeztető oltások követik 3, majd 14 éves korukban.

A most felajánlott dózist emellé kapnák meg, a hatóságok szerint pedig minél előbb.

A gyermekbénulás egy fertőző vírus, amely köhögés, tüsszentés, de akár táplálék, víz és olyan tárgyak által is terjedhet, amelyek a vele fertőzött személy ürülékével érintkezett.

Tünetei között van a magas láz, fáradtság, fejfájás, hányás, nyakmerevség és izomfájdalom.

Ezek általában tíz napig tartanak, de súlyosabb tüneteket is okozhatnak, melyek már potenciálisan életveszélyesek. Főleg az öt év alatti gyermekeket érinti, bár a be nem oltott felnőttek is megfertőződhetnek.

Az oltásokat azokon a területeken kezdik majd, ahol kimutatták a vírust, és ahol alacsony az átoltottsági arány, majd gyors ütemben folytatják London többi kerületében is.

Erre azután volt szükség, hogy Londonban a szennyvíz mintákban kimutatták a vírus jelenlétét.

Magyarországon egyelőre nem tudni hasonló esetekről, így nem valószínű – EGYELŐRE – hogy hasonló oltási programot hirdessen a kormány.

Ugyanakkor egyre több tudós tart attól, hogy a poliovírus is elkezd mutálódni.

Ha ez megtörténik, elméletben létrejöhet egy olyan változat, ami járványszerűen terjed és nincs ellene aktuálisan hatékony vakcina, ez azonban a legrosszabb forgatókönyv.


Megtekintések száma: 5005





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet