Val Camonica barlangrajza űrruhás idegeneket ábrázol? Végső bizonyíték a látogatóinkra?

2023. május 10., szerda




A régészet egyik fontos szelete, mely az ősi idegenek elméletet támasztja alá?

A múltban a Földet valóban idegenek látogatták? És vajon az idegenek kapcsolatba is léptek az emberrel? Rengeteg teremtésmítosz képletesen utal rá, hogy talán az égi tünemények, az istenek egyfajta leszármazottai vagyunk.

Vagyis ez azt jelenti, hogy a földönkívüliek alkothattak minket.

Az ősi kultúrák pedig ennek tiszteletére folyamatosan bálványozták őket, és különféle rajzokon, petroglifákon örökítették meg őket, valamint hatalmas templomokat, monumentális építményeket emeltek nekik.

Az emberiség útját mindvégig egyengették.

Ezt bizonyíthatja Val Camonica barlangrajza, mely az egyik ottani barlang falán került felfedezésre még több évtizeddel ezelőtt.

A barlangrajzon ugyanis furcsa dolgok tűnnek fel. Többek között két olyan alak, melyek nem teljesen emberiek.

Ha pedig jobban megnézzük őket, akkor egyértelművé válik, hogy valójában humanoid földönkívüliek.

Nem csak szokatlan testfelépítésükből lehet erre következtetni, hanem magasságukból, és abból, hogy a rajzon megmagyarázhatatlan módon ezek az alakok valamiféle űrruhát viselnek.

Érdemes megfigyelni az ősi asztronauták feje körüli vonalakat. Egy nagy buborék, és belőlük futó, derékszögben elhelyezkedő vonalak, mintha kiáramlások lennének. A paleoasztronautika hívei szerint ezek egy modern űrsisak, és az abból kiáradó belső megvilágítás akkori, hiteles ábrázolásmódjai.

Valamiféle bot, és egy fegyverszerű tárgy is van a kezükben, de ezeket nem lehet tudni, hogy pontosan micsodák, és számtalan érdekes elmélet látott már napvilágot arra vonatkozóan, hogy mik lehetnek.

Egy lehetséges értelmezés szerint ezek nem mások, mint a teremtés oszlopai, mások szerint olyan nukleáris szerkezetek, melyek biztosítottál az űrruha működését.

Nem csak ezek a barlangrajzok ejtik zavarba a régészeket, hanem számtalan egyéb érdekes sziklarajz is. Van, amelyik olyan, mintha egy földönkívüli űrhajókból álló flottát ábrázolna.

Míg a mainstream tudomány szerint ezek vadászjelenetek, azt még a legvaskalaposabb kutatók is elismerik, hogy ne egyértelmű, hogy ezek az alakzatok micsodák, így aztán repülő szerkezetek is ugyanúgy lehetnek, akárcsak állatok vagy nyilak.

Számtalan barlangrajzon feltűnik a Nap is, mint motívum Nagyon sok kultúrában tisztelt a Napot, és hatalmat tulajdonítottak neki. a paleoasztronautika feltételezése szerint azt gondolták az ősi népek, hogy az idegenek a Napban laknak, mivel mindig az égből szálltak alá.

Bármit is ábrázoljanak a val camonicai barlangrajzok, nem evilági lények tűnnek fel rajtuk. És ezt a tudomány sem tagadhatja…

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek ufó ufók idegen idegenek ősi idegenek ősi tudás


Megtekintések száma: 255489





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet