Valami hátborzongatóan félelmetes és egyben érdekes dolgot fedeztek fel egy műholdképen!

2017. május 5., péntek




A Google Earth képein bukkantak rá, azóta sokakat foglalkoztak, köztük tudósokat, történészeket is.

A Google Earth már rengeteg érdekes, és hajmeresztő felfedezéshez járult hozzá. A modern érában az emberek ugyanis saját maguk is elemezhetik azokat a műholdas felvételeket, melyek a legújabb technológiákkal készültek.

Így lehet az, hogy korábban egy tizenéves tanuló fedezett fel egy elveszett maja várost, vagy így történhetett most meg az is, hogy egy óriási hajótemetőre bukkantak az óceánon.

Scott C. Waring ugyanis egy elemzése során olyan hajóroncsokat fedezett fel, melyeket feltehetően még soha senki nem talált meg, vagy azonosított.

Ezek olyan korábban elveszett hajók lehetnek, amiknek sohasem akadtak a nyomára, és azt gondolták korábban, hogy elnyelte őket a tenger.

Először azt hitte, hogy víz alatt tanyázó idegen űrhajók, de amikor jobban megnézte, egyértelművé vált számára, hogy ezek hajóroncsok. Az egyik ilyen roncs impozáns méretű volt, 138 méteres hosszal, míg a másik ennél kisebb.

A hajóroncsokat Mexikó területén találta. A hosszabbik hajó kicsivel hosszabb, mint a fél Titanic, vagyis igen nagyméretű hajóról lehet szó. 

Több kutató és történész nekiállt kutakodni a feljegyzések alapján, hogy milyen hajók süllyedhettek el a környéken, de nem találtak semmit.

A rejtélyes hajóroncsok egyike felehetően valamiféle nagyobb méretű csatahajó lehet.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség


Megtekintések száma: 243290





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet