Világszerte egyre több a Slenderman észlelés?

2017. március 20., hétfő




Az utóbbi időben egyre többen számoltak be arról, hogy látták az arctalan alakot.

Slenderman legendáját sokan nem veszik komolyan, és a szkeptikusok mindig felhívják a figyelmet arra, hogy az egész csak egy internetes kitaláció, mely egy fotópályázatra készült.

Idővel azonban globális jelenséggé nőtte ki magát, és kiderültek dolgok. Például kiderült az is, hogy valóban élt egy Slenderman, pokol múlttal, és valóban ott él a képeken ez a valami, és az emberek lelkére vadászik.

Eredetileg a lényt Mark Slendernek hívták, és 1921-ben pedofil vádakkal börtönbe zárták, majd arcát levágták, végtagjait meghosszabbították. Mivel a börtönben gyűlölték a pedofilokat, így rengeteg bántalmazást kapott az amúgy is eltorzított férfi, míg végül egy napon megszökött, és sose látták többé.

Más források szerint ott halt meg a börtönben egy ilyen bántalmazás során, ezért kísért és bolyong a világban torzszülött túlvilági testével.

Azóta világszerte rengetegen látni vélik, és nem egy esetben gonosz tettekre késztette az embereket. Egy 2014-es esetben például gyerekek kísérelték meg megölni társukat, mert azt parancsolta nekik Slenderman szelleme.

Az ijesztő, hosszúkás végtagokkal rendelkező arctalan alaknak nem véletlenül nincs arca. Ő ugyanis maga a névtelenség, és a saját arcod vetül ki rá, amikor utoljára látod, mielőtt magával ragad.

Rengeteg videó, és főleg fotó kering róla az interneten, melyeken nagy valószínűséggel ő látható.

Jelenléte mindig nyugtalanságot szül, és sötét gondolatokat. Az emberek által látott lény az utóbbi években mintha többször mutatkozna.

Mások úgy vélik, hogy a világszerte megszaporodó észlelések a hamarosan közelgő film miatt vannak, merthogy a Slenderman sztoriból filmet fognak készíteni.

Slenderman lassan cserkészi be az áldozatait: A szerencsétlenek eleinte paranoid mód viselkednek a fel-felbukkanó alak láttán, majd beteges szorongás lesz úrrá rajtuk, míg végül teljesen fel nem őrlődik az elméjük.

Nagy talány, hogy mi lehet pontosan, de talán soha nem derül ki. akadnak olyan teóriák is, miszerint Slenderman egy adott pszichológiai betegség kivetülése, bár erre még nem találtak kellő bizonyítékot, valamint nincs logikus magyarázat rá, hogy miért látná minden ugyanazon mentális betegségben szenvedő beteg ugyanazt a lényt...

paranormál bizarr slenderman ijesztő durva


Megtekintések száma: 49875





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet