Villám csapott az idegen űrhajóba, amitől az lezuhant

2017. január 22., vasárnap




Egy turista rögzítette, amint egy hatalmas villámlás után egy füstölgő tárgy zuhant a völgybe.

Se szeri se száma a különféle ufó videóknak, a most bemutatott felvétel azonban némiképp más jellegű. Egy turista rögzítette, és elsőre nem is akart hinni a szemének.

A franciaországi hegyek között kalandozó turista épp a vidékről szeretett volna egy gyönyörű jelenetet felvenni, hogy később majd emlékként visszanézhesse azt, amikor váratlan eseménysor vette kezdetét.

Hirtelen egy hatalmas villámlás cikázott végig az égen, majd a következő pillanatban egy hatalmas, ívelt füstcsóvát húzó objektum húzott keresztül a horizonton, miközben a völgybe zuhant.

A felvételen ugyan nem látszik egyértelműen, de ez az azonosítatlan tárgy feltételezhetően a földbe csapódott.

A videót több videómegosztó portálra is feltöltötték, és a kommentelők azonnal találgatni kezdték, hogy mi lehet az.

A legtöbben egy idegen űrhajóra, vagyis egy ufóra tippeltek.

Jól látható ugyanis, hogy viszonylag gyorsan halad az objektum, és a villámlás előtt is látható már a felvételen.

Ilyen, és ehhez hasonló villámlás okozta lezuhanásokra már volt példa, állítólag a Roswellnél becsapódó idegen csészealj is hasonló okok miatt zuhanhatott le annak idején 1947-ben.

A józanabb gondolkodók is elemezték a felvételt, és ugyan nem állítják biztosra, de drón, vagy akár egy madár is lehet a felvételen, azonban azt ők is elismerik, hogy azokhoz képest túl gyorsan mozog a tárgy.

Nehéz tehát eldönteni, hogy mi lehetett, de az bizonyos, hogy a földbe csapódott.

Hogy a helyszínen végül láttak-e titkos fekete autókat, és öltönyös alakokat, azt nem tudni, de nem lepne meg minket, ha a szemtanúkat idővel felkeresnék ezek a rejtélyes fekete ruhás ügynökök, és megpróbálnák meggyőzni őket, hogy semmi érdekeset nem láttak.

video ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 37222





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet