Ezt a levelet osztja most mindenki! OSZD MEG másokkal is!
Kedves Európai Unió!
Miért harcoltok az ellen, hogy a keresztyénség eltűnjön Európából? Szemmel láthatóan ugyanaz a célotok, mint keletről jött barátaitoknak: mindent elpusztítani, és Rómát felégetni, még ha egyelőre átvitt értelemben is.
A keresztény eszmék kiirtása zajlik az Unió égisze alatt.
A Lidl már be is állt a sorba, mint jó antikeresztény vállalat, és a muszlimokkal való szolidaritás jegyében leretusálta a görög termékeikről a keresztet.
Azért tették, hogy ne zavarják a más – főleg muszlim- vallású embereket. Keresztény jelképeket tüntetnek el egyes eredendően katolikus iskolákban csak azért, hogy „befogadóbbak” legyenek.
Mindemellett Európa-szerte nyíltan gyűlölködhetnek a muszlimok és keletről érkezett barátaik, sárba tiporhatják az európai kultúrát.
Nekünk, európai állampolgároknak lassan annyi jogunk sem lesz, mint egy bevándorlónak. Menekültté válhatunk a saját hazánkban.
A közös Európa, melyet évtizedeken át építgettünk, ma muszlim csőcselék által van széthordva. Tégláról-téglára kezdik ki a demokráciát, és a nemzettudatot.
A multikulti égisze alatt kultúrák és társadalmak váltak semmivé.
Csak azt nem értjük, hogyha valaki messziről idejön, ahelyett, hogy a hazájáért harcolna – ja, hogy nincs is már háború szinte sehol? – akkor miért nem húzza meg magát?
Jogokat követel, pattog, felháborodik, és az európai eszmét szidja, holott éppen ez – és a sajgó fejű liberalizmus – teszi lehetővé, hogy egyáltalán itt lehetnek.
Nem tetszik, hogy nem járnak burkában az emberek, és nem Allah-hoz imádkoznak? El lehet menni máshová is, csak az a nagy helyzet, hogy mindenhol be kell tartani az őslakosok farkastörvényeit.
ha pedig túl sokszor kihúzzátok a gyufát, akkor egy napon majd a nép megelégeli ezt, és ásót, vasvillát ragadva a kezébe veszi a dolgokat.
Attól kezdve a napjaitok meg lesznek számlálva, és eljön majd a ti felelősségre vonásotok is.
OSZD MEG másokkal is!