Az ENSZ Közgyűlésen tartott beszéd nem csak megindító, de egy elképesztő esete mesél el egy két lábon járó csoda, mely bizonyíthatja Jézus és a túlvilág létét! OSZD MEG másokkal is!
Az ENSZ New Yorkban tartott Közgyűlésén mondott beszédet Lee Stoneking.
„Ha rám néztek, akkor egy élő csodát láttok!” – kezdte el mondandóját az idős úr.
„Az orvostudomány mai állása szerint nem lehetnék életben” – mesélte. Lee Stoneking ugyanis 2003-ban szívrohamot kapott Sydney-ben a reptéren.
45 percen át volt a klinikai halál állapotában. A tudomány mai állása szerint összesen 6 percen át lehet valakit visszahozni a halálból maradandó szövet és agykárosodás nélkül.
Lee Stoneking esete azonban teljesen más volt, sokak szerint valóban csoda történt.
45 percen át volt halott annak ellenére, hogy rengetegszer megpróbálták a helyszínen újjáéleszteni.
Azonban végül nem jártak sikerrel a mentősök, és betették őt a mentőbe, majd a rádión elmondták a kórháznak, hogy egy klinikai halottat fognak bevinni. A papíron is az állt, hogy a férfi halott volt a szó minden értelmében.
A kezeiből már teljesen kiment a vér, és hideg volt a teste, nem vert a szíve, és nem is lélegzett.
Lee Stoneking szerint bár a mentősök és a modern orvostudomány teljes kudarcot vallott, valami történt. Amikor a mentőben feküdt élettelen teste, Jézus színre lépett, és feltámasztotta őt a halálból.
A mentősök és az orvosok is ledöbbentek, soha nem láttak olyan embert, aki így felépült egy pillanat alatt egy HALÁLOS szívrohamból. Néhány héttel később visszautazott Lee az Egyesült Államokba, mintha mi sem történt volna.
Ott egy teljes DNS profil elemzést végeztek rajta.
Elmondták nekik, hogy úgy döntöttek, megnézik alaposabban a DNS-ét. óriási döbbenet érte, mert azt állították Lee Stonekingnek a genetikusok, hogy valami – vagy valaki – teljesen eltávolította a feltámadása pillanatéban az apoE nevű gént, mely sok esetben felelős a szívrohamért.
Ez TELJESEN eltűnt a szervezetéből, minden egyes sejtjéből.
Mivel ezt a mai tudomány lehetetlennek tartja, ezért a genetikusok is azt gondolták, hogy ilyenre csak Isten képes…
Lee Stoneking történetét a teljes DNS profil elemzés és az orvosi papírok és számtalan szemtanú igazolja.
Még mindig úgy gondolod, hogy nincs semmi a halál után, és csodák sincsenek?
OSZD MEG másokkal is!