Hátborzongató részletek láttak napvilágot. Lehet, hogy az egyik tettes volt?
Borzalmas, igazán véres merénylet történt nemrég Las Vegasban, a Mandalay Bay Kaszinó közelében egy koncerten.
Valaki az egyik szálloda sokadik emeletéről nyitott feltételezhetően tüzet gépfegyverrel a tömegbe.
Rengetegen meghaltak, az előzetes adatok és információk szerint legalább 20-an vesztették életüket, és sokan vannak, akiknek az állapota még most is válságos.
A fegyveresről azt tudni, hogy meghalt, feltehetően a rendőrök lőtték le. Az akcióban két rendőr is meghalt. Úgy tudni, hogy a tettesnek társai is voltak, most egy nőt keresnek a hatóságok.
Annál is inkább, mert velőtrázóan félelmetes részletek derültek ki a merénylettel kapcsolatban.
Egy az egyik tévének nyilatkozó túlélő elmesélte ugyanis, hogy a szóban forgó koncerten az első sorban állt egy nő, aki azzal fenyegetőzött kissé feldúltan, hogy meg fognak halni.
„Ma este mindannyian meg fogtok halni” – idézte a hallottakat a túlélő.
Mindezt a merénylet előtt 45 perccel mondta ez az ismeretlen hölgy, majd nyoma veszett.
A túlélővel készült ominózus riportot itt megtekintheted!
OSZD MEG másokkal is!