Na EZÉRT nem szabad vaktában, állat módjára diétázni, pláne nem egy kisgyereket kitenni ennek! Szerinted felelőtlenek voltak a szülők?
Olyan megdöbbentő eset látott napvilágot, mely elgondolkodtathatja azokat a szülőket, akik extrém mértékű, vitaminszegény diétának teszik ki a gyerekeiket.
Sajnos egyre nagyobb divat a gyerekeket is diétáztatni.
Félreértés ne essék, ezzel nincs is semmi baj, ha túlsúlyos, és szeretnénk egy egészséges keretben tartani az életét.
Azzal azonban már óriási gondok vannak, hogy terjedőben vannak a szigorú diéták, melyeket a gyerekeken is alkalmaznak.
Nemrég szinte teljesen megvakult majdnem egy gyermek, aki szintén diétázott szülei jóvoltából.
A gyermek látása nyolc hónapon át romlott, végül a szülei úgy döntöttek, kórházba viszik kivizsgálásra. Az orvosok a vizsgálat során megállapították, hogy a fiú nagyon súlyos látáskárosodást szenvedett.
A kézmozgást például csak akkor érzékelte, ha az 30 centiméterre történt az arcától” – mondta dr. Eyal Cohen gyermekorvos.
Az egész odáig fajult, hogy a szemet védő szaruhártya behabosodott, mivel extrém szárazzá vált a vitaminhiány miatt.
Az egész azzal indult, hogy a gyermek ekcémás tüneteket produkált, ezért a szülők nagyon szigorú diétára kényszerítették rá.
Ez azt jelentette, hogy burgonyán, sertés- és bárányhúson, almán, uborkán és Cheerios gabonapelyhen kívül mást nem ehetett. Később megvizsgálták az orvosok is a gyermeket, ekkorra már nagyon súlyos A-vitamin hiányt diagnosztizáltak nála.
A gyermek látásra már csak töredéke volt egy egészséges gyerek látásának.
A retina fényérzékeny sejtjeinek A-vitaminra van szüksége ahhoz, hogy a fény hatására ingerület jöjjön létre, azaz megtörténjen a képalkotás. Ha e vitamin hiányzik, először rosszabbul fogunk látni a sötétben, majd ha a hiány továbbra is fennáll, a szem már erős fénynél sem képes hatékonyan működni. Hosszan tartó hiány esetén teljes vakság következik be.
A fiú szervezetébe végül intravénásan juttattak nagy mennyiségű A-vitamint, hogy újra helyreálljon. A jelek szerint javul, de még messze az út vége.
Az orvosok úgy vélik, a gyermeknél tartós látáskárosodás következett be, amit még szemüveggel sem lehet majd megoldani.
OSZD MEG másokkal is!