A végidők szörnyűségeit vetítheti előre a készpénz végleges eltörlése? Az Unió és az Új világrend ördögi terve…
Napjainkban a készpénzzel való fizetés még egy lehetőség. Hamarosan azonban már a múlté lesz, és mindezek ellen szinte semmit sem tehetünk.
Az Európai Bizottság bejelentette ugyanis, hogy a készpénzes fizetéske korlátját majd lejjebb fogják vinni.
A szabályozás már jövőre, azaz 2023-ban érvénybe léphet, és egyértelműen a készpénzes fizetések felszámolására irányul az egész törekvés.
A határokat átívelő egységes szabályozás sokak szerint az Új világrend ördögi hatalmának ágyaz majd meg.
A hivatalos álláspont persze szépen hangzik. A gazdaságok “készpénzmentesítése” az egész világot foglalkoztatja, ugyanis hatalmas költséget spórolhatna meg az emberiség, ha a hatékonyabb elektronikus fizetésre állnánk át. Csakhogy az a „baj”, hogy Európában a lakosság ragaszkodik a készpénzhez. Nem csoda, hiszen ez az egytelen kézzelfogható formája.
Azonban ez az Új világrendet nem fogj megakadályozni abban, hogy keresztülvigye akaratát bármi áron.
Az emberek szerint komoly etikai aggálya van a készpénz mentesítésnek. Az emberek legnagyobb baja a készpénztelenítéssel az, hogy a szabályozás ártana a magánélet és a személyes névtelenség védelmének. Ez azonban csak egy dolog. Az emberek rá lennének kényszerítve arra, hogy egy „bélyeget” viseljenek magukon, vagy hordjanak magukkal.
Bankkártyák, elektronikus chipek, majd már most bőrbe, vagy az alá ültethető mikrochipek válthatják fel a bankkártyákat.
Ezekről az időkről még a Jelenések könyve is megemlékezik, mint az Antikrisztus idejéről, és Jézus második eljövetele előtti nyomorúságról.
De pontosan hogyan is szól ez az egész?
Azt is teszi mindenkivel [a hamis próféta], kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. 18 Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (Jelenések könyve 13:16-18)
Jézus is beszél a Bibliában közvetlenül a fenevad bélyegének bevezetése utáni időkről.
Ötszáz évvel azután, hogy Dániel ezt a próféciát kapta, Jézust megkérdezték tanítványai, hogy milyen jelei lesznek visszatérésének és a világ végének. Jézus, többek között ezt az eseményt is a visszajövetelét közvetlenül megelőző fejlemények közé sorolta.
“Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólt, ott áll a szent helyen, Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után, meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Máté 24:15,21,29-31)
A technológia gyorsan fejlődik. Már vannak olyan helyek és vállalatok, ahol bőrbe ültetett chipekkel csekkolnak ki és be a dolgozók.
A jövőben pedig egyértelműen az az Unió és más hatalmak törekvése, hogy egy egységes rendszerben tudjanak az emberek fizetni. Ehhez pedig elkell törölni a készpénzt, és rá kell bírni mindenkit, hogy egy bőr alá ültethető „fizetőeszközt” hordozzon.
Ez lesz a társadalomban való részvétel alapja, vagyis senki sem fogja tudni megkerülni.
Az Egyesült Államokban egyre jobban elterjedt VeriChip és a többi RFID chip egyre szélesebb körben történő felhasználásával, a chipbeültetés elfogadtatására indított népszerűsítő kampány jó úton halad.
Egyes becslések szerint 10 éven belül a világon is elterjedhetnek. vagyis ennyi ideje lehet még a készpénzes világnak, és ekkor fog elkezdődni valójában az igazi végítélet…
OSZD MEG másokkal is!