Tudósok figyelmeztettek arra, hogy a jövőben ez valós veszély lehet, és a Hold összeütközési pályán van a Földdel.
Egy napon egészen biztosa össze fog velünk ütközni a Hold. Egy mindkét égitest számára katasztrofális hatással fog járni. A Hold valószínűleg teljesen megsemmisül majd, a Földön pedig minden élet eltörlődik.
Ez nem valami sic-fi film forgatókönyve, hanem maga a valóság. A tudósok ugyanis a Hold pályáját és mozgását figyelik már évek óta, és rájöttek, hogy ütközési pályán van.
Vagyis a szimulációk szerint előbb, vagy utóbb, de össze fogunk ütközni vele.
De hogyan lehetséges mindez? A Hold átlagosan 3,8 centiméternyit távolodik Földünktől minden évben. Ez elég soknak tűnik, és könnyen kiszámolható, hogy a 10 év alatt ez már 30 centi felett van.
Azonban a gyors távolodás következtében paradox módon éppen a bolygónknak fog nekicsapódni.
Ebben méghozzá az árapály-súrlódás fog nagy szerepet játszani. Ugyanis a Hold gravitációs ereje képes lesz az óceánjainkra még nagyobb mértékben hatni, és hatalmas hullámokat kelteni rajta, ami végső soron mégis vissza fogja húzni a Földünk felé az égitestet.
„Ez több más hatás együttes következménye lesz” – állítják a tudósok, akik szerint egészen biztos, hogy egy nap belénk fog csapódni a Hold.
A Föld forgása le fog lassulni, és most is folyamatosan lassul. Egy napon majd olyan lassú lesz pontosan, int a Hold, ekkor kezdi majd még jobban magához vonzani azt.
Az összeütközés tehát a jövőben elkerülhetetlen lesz, és óriási pusztítást fog hozni magával. Akkorát, hogy a Hold teljesen meg fog semmisülni,a Földön pedig nagy valószínűséggel minden élet el fog törlődni.
Egyetlen szerencsénk van: 65 millió évig még biztosan nem fog bekövetkezni, így rengeteg időnk van kitalálni, hogy akadályozzuk meg, már ha megéri az ember azt az időt, mikor a probléma már komoly közelségbe kerül.
Lehet, hogy addigra már nem is leszünk a Földön, és a fejlett emberiség egyszerűen tovább áll, egy másik planétát benépesíteni.
Ha viszont még itt leszünk, akkor az egyetlen esélyünk az lehet, hogy a Holdat szétlőjük, mert meglesznek hozzá a fejlett fegyvereink. Ez esetben is azonban rengeteg holdkőzet landolna a felszínünkön, hatalmas katasztrófát előidézve.
Ráadásul a Hold nélküli Földön óriási Földrengések, áradások vonulnának végig, így az emberiség egy jó része ebbe az esetben s elpusztulna.
OSZD MEG másokkal is!