A Curiosity marsjáró által visszaküldött felvételek között akadtak rá arra a furcsa felvételre, melyen egy szögletes, a felszíntől elütő tárgy látható. Vannak akik szerint élőlény, míg mások szerint idegen fegyver.
A felvételen jól látható, hogy a tárgy nem illik bele a környezetébe. Először csak egy egyszerű sziklának gondolták a kutatók, de hamar rájöttek, hogy ez nem lehet szikla.
Ami azt illeti, a formációt aligha lehet csak egy szimpla kőnek nézni, ahhoz túlságosan szokatlan az alakja.
A képet többen nagyon furcsának találták, így az adott képrészletet kinagyítva élesítettek a kontúrokon, valamint a kontrasztot is megerősítették, ekkor vált egyértelművé, hogy talán valamiféle tárgyról lehet szó.
Mintha fémes borítása lenne, melyre már rárakódott a marsi por. A Marson rengeteg a por, és nem ritkák a hatalmas, több órán vagy napon át tartó porviharok. Ilyen tekintetben a Mars légköre igen aktív.
Azok, akik hisznek a marsi civilizációban, melynek létezésére számtalan bizonyíték utal, melyekről előző cikkünkben számoltunk be, azt állítják, hogy
a képen látható tárgy egy haditechnikai szerkezet, vagyis egy idegen fegyverzet.
Ha ugyanis ténylegesen élt a Marson egy ősi kolónia, biztosan rendelkeztek fegyverzettel. A fentihez hasonló földből kiálló alakzatokat több korábbi rover felvételen is látni.
Ez arra utalhat, hogy egy egységes fegyverrendszer jelenléte is lehetséges a vörös bolygón. Hogy ezek a szerkezetek még ma is működőképesek-e azt nem tudni, de sokan úgy vélik, hogy a fegyverrendszer energiaforrása már nem létezik, talán az idő és az enyészet áldozata lett, így minden a felszínen talált szerkezet működésképtelen.
Egy másik feltételezés szerint a képen látható alak nem is szerkezet, hanem egy élőlény, méghozzá egy teknősre hasonlító létforma lehet, csak szárazföldi változatban.
Ha ténylegesen így van, akkor ez a létforma száraz, vízmente közegben is életképes.
A tudósok egyetértenek abban, hogy a Mars talaja rejthet némi nedvességet, és néhány méter mélyen akár kellően nagy víztartalma lehet a talajnak ahhoz, hogy kezdetleges, vagy akár bonyolultabb szintű élet kaphasson helyet ott.
Több olyan „sziklát” is lencsevégre kaptak a roverek korábbi küldetéseik során, melyek aztán az adott területről készített új felvételen már nem voltak ott, pedig mint tudjuk, az élettelen kövek nem képesek a helyváltoztatásra.
Hamarosan, néhány évtizeden belül reményeink szerint az ember személyesen is eljuthat a Marsra, és megbizonyosodhat arról, hogy ezek a kérdéses anomáliák pontosan mik is a felszínen.
OSZD MEG másokkal is!