Sokan alig hitték el, hogy ezeket ő mondta! A nép is ezt akarja?
Soros Györgyöt lehet szeretni, nem szeretni, és bár tény, hogy rengeteg, a bevándorlással közvetlenül kapcsolatba hozható szervezet mögött ott áll, most kivételesen valamit mondott, amivel egyet lehet érteni.
Legalábbis a felhasználók legtöbbje, és jónéhány technológiai szakember is azon az állásponton van, amit most összefoglalt.
De miről is van szó, mit mondott Soros, amivel egyet lehetne érteni?
Nos, gyakorlatilag arról van itt szó, hogy Soros beszállt a techóriások, főként a Facebook és a Google ellen indult harcba.
Beszédében ugyanis elmondta, szigorúbban kéne szabályozni őket, ugyanis jelenleg ezek a monopolizált óriáscégek a versenynek és a felhasználóknak is ártanak.
A Facebook és a Google is azt állítják, hogy csupán információt adnak át, azonban mivel szinte teljesen monopolisztikusan működnek, valójában már inkább közszolgáltatók, ezért a jelenlegi szabályok nem elegendőek a kordában tartásukra.
Arra is kitért, hogy ezek a cégek valószínűleg meg is alkudnának annak érdekében, hogy bejussanak a kínai piacra.
Ezzel szövetség jönne létre egy autoriter állam és a rengeteg információval rendelkező cégek között, amivel összeboronálnák a cégek és az állam megfigyelő rendszereit, ez pedig olyan totalitárius kontrollt hozna létre, amit még Orwell sem tudott volna elképzelni.
Ez pedig beláthatatlan helyzethez vezethetne, amit nem szabadna hagyni.
A két nagy megavállalattal kapcsolatos szimpátia a felhasználók körében is folyamatosan csökken.
A Google térhódításától félnek az emberek, mert lassan mindenhol ott van, akárcsak a Facebook. Utóbbival pedig újabban olyan gondos is vannak, hogy nagymértékben és sokszor ok nélkül cenzúrázza az emberek véleményét, ami megint csak az orwelli időket juttatja eszünkbe.
OSZD MEG másokkal is!