Sosem hallgatunk arra, aki előre látta az elmúlt idők nagy hibáit?
„Én megmondtam” pillanatokban volt gazdag Vlagyimir Putyin éves televíziós fóruma, amely során az amerikai importvámokról, a globális konfliktusokról és a Szkripal-ügyről is szó esett.
A kritikusok szerint kiváló színészi játékot mutatott be tegnapi, interaktív televíziós fórumán Vlagyimir Putyin, aki épp egy héttel az oroszországi labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt válaszolt bel- és külpolitikai vonatkozású kérdésekre.
Az orosz elnök 2001 óta rendszeresen él a kérdezz-felelek lehetőségével, és ahogy korábban is, idén sem kímélte a bírálóit, valamint az európai szövetségesek számára is volt pár intelme.
Kiemelte: a regionális háborúk az egymás kölcsönös megsemmisítésétől való félelemnek, a hadászati paritásnak köszönhetően nem váltak globális konfliktussá.
Szerinte az Egyesült Államok ezt az egyensúlyt veszélyezteti a fegyverzetkorlátozási egyezményekből történő kilépésével.
Az elnök a külföldön tevékenykedő orosz üzletembereknek szintén az „Én megmondtam” mondattal üzent.
Mint fogalmazott, korábban figyelmeztette a szóban forgó milliárdosokat – köztük a nagy-britanniai vízummal bajlódó Roman Abramovicsot – arra, hogy tartsák valamennyi vagyontárgyukat Oroszországban.
Ki fog segíteni nekik külföldön? Ott épphogy üldözik őket.
Olyan környezetet teremtenek számukra, amely ellehetetleníti a munkavégzésüket – magyarázta az elnök, akit a brit–orosz konfliktus kapcsán természetesen Szergej Szkripal és lányának angliai megmérgezéséről is kérdeztek.
Putyin kifogásolta, hogy Oroszország továbbra sem vehet részt a méregtámadás ügyében zajló nyomozásban, sőt, egyelőre saját orosz állampolgárukkal, Julija Szkripallal sem tudnak kapcsolatba lépni.
Az orosz felelősséget az elnök ismét elhárította, mondván, ha valóban hadiipari hatóanyaggal mérgezik meg a Szkripal családot, biztosan nem maradnak életben.
OSZD MEG másokkal is!