Egyesek úgy vélik, hogy az utolsó vacsora egy titkos kódot, és egy ősi tudást rejt magában.
Leonardo da Vinci műveinek nagy részéről ki lehet jelenteni, hogy azokat csak a beavatottak tudják megfelelően értelmezni.
Nem csak azért van ez, mert maga Leonardo is egy mester volt, egy zseniális géniusz, akinek a gondolkodásával csak nagyon kevesen érhettek fel, hanem azért is, mert mer állítólag birtokában volt egy olyan nemzedékeken átívelő tudásnak, melyet csak kevesen érthettek meg, és még kevesebben birtokolták.
Leonardo nem csak az életét tekintve volt maga a rejtély, hanem halálát követően is. Ugyanis a legtöbb festményében titkos kódokat, üzeneteket rejtett el, melyek legtöbbjét a mai napig nem tudták megfejteni.
Az egyik leghíresebb ilyen rejtély a Mona Lisa című festményéhez kapcsolódik. A kutatók nemrégiben tanulmányozták újra a híres Mona Lisa mosolyát, melyet most is csak részben sikerült megfejteni, de az egyik szemben fellelhető nagyon apró, titkos kódról rengeteg találgatás született.
Sokan úgy vélik, hogy Leonardo az Utolsó vacsora című képében is rejtett kódokat, üzenetet bujtatott el.
Leonardo ugyanis keresztény jelenetbe öltöztette az asztrológiai kódot. Nem tett mást, mint kihajtotta az ekliptika körén található tizenkét csillagjegyet, s azokat a tizenkét apostollal jelképezve Krisztus köré ültette le.
A kép bal oldala árnyékba borul, a jobb pedig fényteli. Az apostolok a jegyek elemi felosztása szerint hármas csoportokban ülnek Jézus körül.
Balról jobbra haladva sorrendben: föld-, víz-, tűz- és levegőjegyek. A nőies, föld felé húzó jegyek kéztartása lefelé irányuló, a férfias, ég felé irányulóké felfelé mutató.
Sokan úgy gondolják, hogy Krisztus jelenléte nagyon árulkodó a képen.
Jelenléte üzenet a képen: ha kiegyensúlyozzuk, összhangba hozzuk az erőket, melyeket csillagaink kódoltak belénk, rálelhetünk a bennünk élő Krisztusra. Mindemellett egy különleges titkot, egy ősi tudást tárhat fel a festményben elrejtett kód.
Senki sem tudja pontosan, hogy mi is lehet pontosan a beavatott titka. Gyakorlatilag bármi lehet. Mindenképpen egy olyan dologról lehet szó, ami még az egyházakat is érintheti, nem véletlenül tartja titokban a szabadkőművesség ezt az évszázadokon át megőrzött információt.
Talán egy Jézus Krisztussal kapcsolatos titokról lehet szó, vagy magával az egyházzal közvetlenül kapcsolatban élő információval, esetleg olyan jelenségről, melynek létezése alapjaiban változtatná meg a világunkat.
Rengetegen azt gyanították Leonardoról, hogy valójában egy titkos szabadkőműves volt. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért volt annyira különc, és miért alakult ilyen feltűnően jól a pályája.
Ugyanis tehetséges volt, azonban sokak szerint a karrierje nagyon is felfelé ívelt, indokolatlan módon.
Talán a szabadkőművesek besegítettek neki, amikor az útját egyengették, és később tagjai közé fogadták őt, és beavatták a titokzatos ősi tudásba?
OSZD MEG másokkal is!