Ha ez igaz, akkor Európa nem csak elveszett, hanem az EU vezetői hazug disznók is!
A francia főváros mellett található Saine-Saint-Denis megye lakosságának a 20%-a illegális bevándorló egy friss tanulmány alapján, amelyet az ország parlamentje, a Nemzetgyűlés felkérésére készítettek.
A tanulmányt a Le Figaro című konzervatív lap hozta nyilvánosságra.
A 20% körüli arány kb. 400 ezer főnek felel meg, de ez csak az illegálisan ott tartózkodókra vonatkozik, az összes migráns hátterű lakos számaránya ennél jóval nagyobb, de azt nem tudjuk, hogy pontosan hányan lehetnek, erről az erősen migránsbarát Macron-féle adminisztrációnak nincsenek friss adatai.
A legális bevándorlókról is csak egy 1999-ben közölt becslés áll rendelkezésünkre, ez az arány akkor 21,7% volt.
Egy 2005-ös felmérés alapján a 18 év alattiaknak az 56,7%-a migráns hátterű, ebből 38% afrikai származású.
A no go-zónának is nevezett Seine Saint Denis-ben a szegénységi küszöb alatt élők aránya 28%, ez kétszerese az országos nagyvárosi átlagnak.
A munkanélküliség 12,7% a megyében, ami 4%-kal nagyobb, mint a Párizs központú Île-de-France régióban.
Egy másik Párizs környéki településen, Chateaudouble-ben sem jobb a helyzet, ott 470 lakosra jut 72 migráns.
OSZD MEG másokkal is!